Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-02-22 21:12:00

Fekete-Győr: A jövő nemzedékének nem üzenhetjük azt, hogy lehet itt szabadon lopni

A Momentum elnöke és a párt miniszterelnök-jelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a programjukról, hogy mi jönne azután, hogy az ellenzék legyőzi Orbánékat - már ha rajtuk múlna. Az oktatást és az egészségügyet is átszerveznék.

A Momentum közössége engem választott - mondta Fekete-Győr András a műsorban arra a kérdésre, hogy felmerült-e más név is a pártban az előválasztás kapcsán. Kifejtette, hogy nem volt más.

Fekete-Győr hangsúlyozta, hogy az ő generációja beleszületett a szabadságba, de már a szabadság szisztematikus lebontása az alapélményük. “Az elmúlt harminc év úgy, ahogy van, zsákutca, új fejezetet szeretnénk nyitni - mondta a politikus, és hozzátette, hogy ezen változtatnának, egy nyugati Magyarországot látnak maguk előtt. A Momentum elnöke felidézte, hogy mennyiszer hallotta már, hogy amibe belevágta a fejszéjét, az lehetetlen küldetés, de ezt mondták az olimpiai népszavazás kapcsán is, aminél végül a Momentum elérte e célját.

Fekete-Győr András beszél miniszterelnök-jelöltségéről

 

Az elmúlt években az ellenzék azzal volt elfoglalva, hogyan lehet leváltani Orbánt, de azzal is kell foglalkozni, hogy mi lesz ezután - foglalta össze Fekete-Győr. A Momentumnak három, harminc és háromszáz napos terve is van, amit vasárnap ismertetnek. Eddig elmaradt az elszámoltatás, ezzel szakítanának, és azt szintén tartják, hogy “a jövő nemzedékének nem üzenhetjük azt, hogy lehet itt szabadon lopni, csalni és hazudni.” Amennyiben kormányra kerülnek, kivizsgálják a korrupciós ügyeket, és tisztességes bírósági eljárás keretein belül elszámoltatják a lehetséges felelősöket. “Létre kell hozni egy korrupcióellenes ügyészséget, ami foglalkozik a korrupció kiirtásával, mi erre szövetkeztünk Hadházy Ákossal” - hozta fel a politikus.

Az egészségügyről szintén szó esett, ami Fekete-Győr szerint ketté van szakadva: a gazdagok a magánellátást választják és a szegényebb réteg az államit. Ez így nincs rendjén, illetve egy kormányváltás esetén a Momentum egészségügyi miniszterben is gondolkodna. Fekete-Győr az ausztriai és a brit rendszert és színvonalat emlegette.

Az oktatás terén szintén reformokra lehetne számítani: Fekete-Győr András az észteket, finneket és norvégokat hozta fel, hogy tőlük sokat tanulhatunk. Levagyunk maradva, és gyakorlatiasabb oktatásra volna szükség: “nem szeretnénk, és nem is fogjuk hülyének nézni a tanárokat" - utalt a Momentum elnöke arra, hogy nagyobb teret hagynának a pedagógusoknak. Nem is egy új alaptantervről van szó, hanem egy úgynevezett magtantervről: lenne egy elvárás, hogy milyen képességekkel rendelkezzen egy fiatal az iskola után, de ezen belül sokkal több szabadságot kapna a tanár.

A négynapos munkahétről pedig elhangzott, hogy a Momentum elnöke szerint nem törvényszerű, hogy aki sokat dolgozik, az többet is termel. 2030-2035 körülre el kell jussunk oda, hogy megengedhessünk magunknak egy négynapos munkahetet. A rugalmas foglalkoztatási formák még inkább előtérbe kerülhetnek. Fekete-Győr András a Made In Hungary (Magyarországon készült) helyett az Invented In Hungaryt (Magyarországon feltalált) irányt preferálná, és egyáltalán nem tart attól, hogy a multik kivonulnának a négynapos munkahét hallatán.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink