Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-02-20 11:08:00

Ujhelyi szerint a kormány a „füle botját sem mozgatja” az egymilliárd euró uniós támogatást illetően

Időhúzásnak és feleslegesnek nevezte Ujhelyi István szocialista EP-képviselő a lehetséges nyitás körülményeiről szóló kormányzati konzultációt, szerinte helyette valós döntésekre és érdemi támogatásokra van szükség.

Az MSZP politikusa szombati online sajtótájékoztatóján példaként említette az Európai Unió úgynevezett SURE-programját, amelynek maradványösszegéből állítása szerint akár egymilliárd eurónyi összeget is igényelhetne Magyarország a válságba került szektorok munkavállalóinak megsegítésére. Ujhelyi hangsúlyozta, hogy

ebben az ügyben hiába küldött írásbeli megkeresést a kormányzatnak, egyelőre semmilyen választ nem kapott.

Hozzátette: az Európai Parlament közlekedési és turisztikai bizottságának alelnökeként a tavalyi év végén egyeztette le az Európai Bizottsággal, hogy Magyarország is újra pályázhasson a meglévő maradványösszegre, a támogatást meg is igényelni azonban a kormány helyett már nem tudja.

„Egy színész, egy zenész, egy munka nélkül maradt hangtechnikus vagy bajban lévő taxis nem mehet be egy közértbe és nem mondhatja azt a kasszánál, hogy ő konzultálni szeretne arról: ki kell-e fizetnie a kosarában lévő termékeket” – érzékeltette a helyzetet Ujhelyi, hozzátéve, hogy az MSZP javaslata szerint „pénzt vagy életet” kell biztosítani a válságba került ágazatok vállalkozásainak. A szocialista EP-képviselő azt mondta:

ha a „józan paraszti ész” alapján nem lehet bizonyos szolgáltatásokat – a járványügyi intézkedések fenntartása mellett – ésszerűen megnyitni és ha valóban súlyos harmadik hullám fenyegeti az országot, akkor azonnali pénzbeli támogatást kell adni azoknak a szolgáltatóknak, akik továbbra is érdemi bevétel nélkül maradnak.

Ujhelyi István javaslata szerint a magyar kormány egymilliárd eurót, azaz nagyjából 360 milliárd forintnyi összeget kellene, hogy igényeljen a SURE-program fennmaradó keretéből, ebből pedig kifejezetten a nehéz helyzetbe került szektorok munkavállalóinak és önfoglalkoztatóinak kellene részmunkaidős, vagy csökkentett munkaidős, akár nyolcvan százalékos bértámogatást nyújtania. Az MSZP politikusa szerint ebből az összegből támogatni is lehetne a vállalkozásokat abban, hogy fedezni tudják az elmúlt hónapokban elszenvedett pénzügyi károkat és tartani tudják magukat a bizonytalan nyitás idejéig. Ujhelyi a sajtótájékoztatón rámutatott, hogy

közel hatszázezer ember megélhetése került veszélybe az elmúlt időszakban, ezért szerinte felelőtlen és felháborító, hogy a kormány a „füle botját sem mozgatja” az általa ismertetett pénzügyi keretet illetően.

Mint ismert, az Európai Unió munkahelyvédelmi programja keretében a magyar kormány korábban már elnyert 504millió eurót, ebből finanszírozták többek között a KATA átmeneti elengedését, vagy például – az egyébként eredetileg épp a szocialisták által javasolt – egyszeri ötszázezer forintos juttatást az egészségügyi dolgozók számára. Ujhelyi korábban már rámutatott, hogy a szomszédos országok mind ennél jóval nagyobb szeletet tudtak kihasítani a büdzséből, míg a horvátok egymilliárd-, a csehek kétmilliárd-, addig a románok négymilliárd eurót kértek és kaptak Brüsszeltől. A következő hetekben a keretben megmaradt 9,7 milliárd euróra lehet újabb pályázatokat benyújtani, azt azonban, hogy a magyar kormány benyújtott-e már igényt, vagy tervez-e egyáltalán élni ezzel a lehetőséggel, egyelőre nem tudni.

 atv.hu

Hol tart Magyarország a koronavírus elleni oltásban?

 

Ajánlom

További belföldi híreink