Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-02-17 13:48:00

Kiszorul Magyarországról a Lidl és az Aldi?

Orbán Viktor 2010-ben négy olyan szektort jelölt meg nemzetgazdasági stratégiai jelentőségűnek minősítve, ahol az volt a cél, hogy a magyar tulajdoni arány mindenképpen haladja meg az 50 százalékot. Ezek a területek: az energiaszektor, a bankszektor, a média és a kiskereskedelem.

A miniszterelnök elmondása szerint azért szeretnének elérni a többségi tulajdont a kiskereskedelem, boltok terén, mert benyomásuk szerint a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar sikeressége azon is múlik, milyen mértékben fogadják be a kereskedők az ő termékeiket – írja a penzcentrum.hu. Kijelentette, hogy 2010 óta ezen a területen nem tudtak javulást felmutatni.

A magyar többség megvalósítását sokkal inkább a külföldi láncok adminisztratív visszaszorításával lehet elérni – idézi a G7 cikkét a penzcentrum.hu. Mindezt az elmúlt évtized eseményeire alapján feltételezik.

A kormány elképzeléseit ugyanakkor beárnyékolja a három német diszkont (Aldi, Lidl, Penny Market) népszerűsége. Ráadásul a forgalom tekintetében is rávernek a magyar láncokra. 2016-ban például még négyszeres volt ez az arány, mára azonban ez csak romlott a magyar oldalt érintve negatívan.

A kérdés igazából az, hogy a vásárlók szempontjából, milyen terhet ró majd a háztartásokra a külföldi diszkontláncok kiszorítása. Azt már most látni, hogy egy Aldi vagy Lidl üzletben elköltött nagybevásárlás 15-16 ezer forintot tesz ki, míg egy magyar lánc esetében ez már 18 ezer forint feletti összeget jelent.

atv.hu

Tovább emelkednek a tejárak!

 

Ajánlom

További belföldi híreink