Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-02-15 12:03:00

Gyurcsány: amit tesznek, az a magyar felemelkedés elárulása

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a következő egy hónapban sokszor fogjuk hallani a nevét, mert minden kérdésre a „gyurcsányozás” a válasz.

Gyurcsány Ferenc felszólalásában arról beszélt, hogy az, hogy ők azt mondják az Európai Gyógyszerügynökség által oltassák be magukat, ez elővigyázatosság, ebből nem szabad politikát csinálni. A Demokratikus Koalíció elnöke szerint nincs igaza a kormánynak, mikor azt mondják, hogy az ellenzék oltásellenes. Gyurcsány azt mondta: biztos igazi számokat mond Orbán a gazdasági számokról, miért gondolná, hogy nem – jegyezte meg. „A bánat tudja, milyen statisztikákra hivatkozik, mi nagyon sok helyen pusztulást látunk” – fogalmazott. A DK elnöke a miniszterelnök szavaira reagált, mikor arról beszélt a magyar gazdaság európai egyik legstabilabb és gyorsan növekedő gazdasága volt, rekord magas foglalkoztatottsággal, növekvő jövedelmekkel, csökkenő szegénységgel óriási befektetésvonzó képességgel. Ennél is fontosabbnak nevezte az ehhez párosuló önbizalmat. 2020-ben a járvány nagyot ütött a gazdaságon, de az ütés nem rendítette meg, de megállította a magyar gazdaságot - hangsúlyozta a parlamentben Orbán Viktor.

Gyurcsány egyetért Jakab Péterrel abban, hogy a miniszterelnök saját magát és a hozzá közel állókat építi, másoknak viszont nem segít.

Az egyetemfejlesztésekről Gyurcsány azt mondta, biztos sok beruházás lesz, amiből biztos sokat el fognak lopni. „Amit tesznek, nem csak hazafiatlan cselekedet, hanem a magyar felemelkedés elárulása. Privatizálják az egyetemeket, amit én nagyon súlyos bűnnek tekintek” – jelentette ki.

Az egyetemfejlesztésekről Gyurcsány azt mondta, biztos sok beruházás lesz, amiből biztos sokat el fognak lopni. „Amit tesznek, nem csak hazafiatlan cselekedet, hanem a magyar felemelkedés elárulása. Privatizálják az egyetemeket, amit én nagyon súlyos bűnnek tekintek” – jelentette ki.

Sokat fogják hallani az ő nevét a következő egy évben, mert minden kérdésre az ő neve a válasz – mondta Gyurcsány. „Értem, hogy sokaknak lelki kielégülést okoz és nem kell bevenni nyugtatót, mert két Gyurcsányozás után nem kell bevenni gyógyszert” – fogalmazott.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink