Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-02-11 20:19:00

Ismét ingyenes és önkéntes koronavírus tesztelést biztosít a budapestieknek a fővárosi önkormányzat

Ingyenes, önkéntes koronavírus tesztelést biztosít ismét a fővárosi önkormányzat a budapestieknek, a szűrésre tízezer antigénteszt áll rendelkezésre - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön az MTI-t.

Február 18-ától 27-éig, reggel 8 és este 6 óra között két helyszínen, a Városháza parkban és a Széll Kálmán téren folytatódik a főváros lakossági koronavírus-tesztprogramja. A tesztelést budapesti lakcímmel vagy tartózkodási hellyel rendelkezők kérhetik, a 18 évesnél fiatalabbak pedig szülői kísérettel vehetik igénybe

 - olvasható a közleményben, amely szerint a mintavételt követő 30 percen belül kiderül, hogy aktív fertőzött-e az illető.

Regisztrálni a ezen a honlapon lehet, ahol minden információ megismerhető a tesztelések helyszínéről és idejéről is.

Mint írták, akik nem tudnak online időpontot foglalni, azoknak a tesztelési helyszíneken segítenek a foglalásban a fővárosi önkormányzat önkéntesei.

A Főpolgármesteri Hivatal kiemelte: fontos tudni, hogy a negatív teszteredmény önmagában nem adhat teljes biztonságot, hiszen az a pillanatnyi helyzetet mutatja. Negatív teszteredmény birtokában is fontos a biztonsági szabályok betartása, ugyanakkor a pozitív tesztet produkálók karanténba vonulásával megállítható esetükben a továbbfertőzés, és időben megkezdődhet a gyógykezelésük - mutattak rá.

A közleményben emlékeztettek, decemberben, az ünnepek előtt 7500 ingyenes gyorsteszt elvégzését ajánlotta fel a fővárosi önkormányzat a budapesti lakcímkártyával rendelkező 18 éven felülieknek.

A Főpolgármesteri Hivatal kiemelte, a főváros elkötelezett az oltás népszerűsítése, támogatása mellett. "Egyedül a széleskörű oltás jelenti a kiutat ebből a világjárványból, az egyetlen megoldást, hogy megmentsük magunkat, embertársainkat a Covid-19 megbetegedéstől, és visszakaphassuk korábbi életünket" - fogalmaztak.

Az unió előírta, hogy be kell vonni az önkormányzatokat a helyreállítási alap felhasználásába

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink