Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-02-09 16:30:00

Kiderült: ennyibe kerül az orosz vakcina

Az ATV Híradó úgy értesült, hogy valamivel több mint 19 dollárba, azaz mintegy 5700 forintba kerül a védettség kialakulásához szüksége két darab orosz vakcina.

Az ügyben az ATV Híradója megkereste a külügyminisztert, aki elmondta: tiszteletben kell tartanunk a szerződés titkosságát, ezért egészen pontos összeget nem árulhat el. Szijjártó Péter ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az oroszok által korábban nyilvánosságra hozott ár nem éri el a 20 dollárt.

Korábban az oroszok azt nyilatkozták, hogy a külföldi értékesítés esetén az egy vakcina ára a 10 dollárt nem fogja meghaladni. Ez igaz a mi szerződésünkre is. Tehát egy személy beoltásához szükséges két vakcina ára a 20 dollár alatt maradt. Ezt a vállalást tették korábban az oroszok és ezt betartották a mi szerződésünk esetében is – tette hozzá a miniszter. ​

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink