Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-26 21:11:00

Jakab Péter válaszolt a Jobbik korábbi elnökeinek: “nem eszem meg egyedül az oroszlánt”

Jakab Péter az évértékelőjén bejelentette, hogy indul miniszterelnök-jelöltként az előválasztáson, és ha végül úgy alakul, hogy mást kell támogatnia, a nemzetért ezt is megteszi. ​

Jakab Péter, a Jobbik elnöke az Egyenes beszédben azt mondta, hogy teljesen mindegy, hogy hívják az új miniszterelnököt, csak ne Orbán Viktor legyen. Szerinte nagy teljesítmény, hogy a pártok le tudtak ülni egy közös program alkotáshoz. Azt is hangsúlyozta, hogy akárki is lesz a közös miniszterelnök-jelölt, annak ezt a közös programot végre kell hajtania.

A jelöltek habitusbeli különbségek visznek be az előválasztásba, hogy ki mennyire integratív, hány bizonytalan szavazót tudnak megszólítani. Hidakat kell építeni a választók között, ebben a Jobbik járta be a lenagyobb utat.

Sneider Tamás és Vona Gábor, a Jobbik korábbi elnökei nyilvánosan kritizálták Jakab Péter elnökségét. Ennek kapcsán a Jobbik elnöke elmondta, minden pártelnöknek megvannak a történelmi jelentőségű döntései: 2018-ban a Jobbik akkori elnöke (Vona Gábor- a szerk.) döntésének az lett az eredménye, hogy bár 20 százalékkal nyertek, a Fidesznek kétharmada lett. Az EP-választás idején pedig 6 százalékra zuhant a Jobbik az akkori elnök döntéseinek eredményeként (utalt Sneider Tamásra- a szerk.), szintén magasan nyert a Fidesz.

Ő ezzel szemben azt mondja, hogy nem “eszi meg egyedül az oroszlánt”, össze kell fogni a többi párttal. Ennek az lett az eredménye, hogy sokkal integratívabb lett a Jobbik.

Örömmel fogadta azt, hogy a fiatalok esetében ők a legnépszerűbbek. Az előző Jobbik elnökök döntésie azt eredményezték, hogy a Fidesz fölényesen nyert, a mostani elnök döntései pedig Jakab szerint azt fogják, hogy leváltják a jelenlegi kormányt. 

Az előválasztás kapcsán kell az egészséges verseny, de “győzzön a jobbik”- mondta Jakab Péter.

Jakab Péter indul a miniszterelnök-jelöltségért az előválasztáson

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink