Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-22 18:16:00

"Az utóbbi években szinte már csak te maradtál nekünk a hagyományos politikai kabaré színpadán" - így búcsúztak Sas Józseftől

Eltemették Sas Józsefet. A vasárnap elhunyt humoristát a Kozma utcai zsidó temetőben helyezték örök nyugalomra. A járványügyi előírások miatt szűk körben zajlott a temetés, a család kérésére a média jelenlétét is korlátozták.

Zsidó szertartás szerint, a Kozma utcai izraelita temetőben búcsúztatták rokonai és legközelebbi pályatársai Sas Józsefet. A járványvédelmi szabályok miatt rajongók nem vehettek részt az eseményen, legfeljebb 50 gyászoló lehetett a ravatalnál. Sas Józsefet néhány közös emlék felidézésével búcsúztatták barátai.

"Engem becsaltál egy vadidegen étterembe, ahol Hacsek és Sajóznunk kellett jó hangosan, hogy mit szól hozzá a közönség, azt hitték, hogy elmebetegek vagyunk" - idézte fel Beregi Péter beszédében. 

Selemczi Tibor úgy fogalmazott: Sas Józseffel egy egész műfajt, a hagyományos politikai kabarét búcsúztatják.


"A műfajt persze Nagy Endrével, Békeffivel, Kellérrel is eltemettük, te lettél örökösük, veled őket is gyászoljuk. Az utóbbi években szinte már csak te maradtál nekünk a hagyományos politikai kabaré színpadán, mint az a japán katona, aki még évekkel a háború után is harcolt valahol egy elhagyott szigeten" - mondta.

Gálvölgyi János egy 40 éves barátság részleteit idézte fel a szertartáson és kiemelte: Sas József olyan ember volt, akiben lehetett hinni.

"Ebben az elmúlt két évben olyan ráadást produkáltál Zsuzsa és a gyerekek szeretetével, ami vastapsot érdemel" - fogalmazott.

Heller Tamás azt mondta, Sas Józseffel egyedül abban nem értettek egyet, hogy a slusszpoént hogyan kell hangsúlyozni.

"Lassan befejezem. Tudom, most kell jönnie a slusszpoénnak, de egy ilyen agilis, állandóan tevékeny, izgő-mozgó embernek hogy mondjam az utolsó mondatot? Egy biztos, se felfelé, se lefelé, hanem csak úgy egyszerűen, őszintén, fájó szívvel: nyugodj békében" - fejezte be beszédét elcsukló hangon.

A humorista 2019 januárjában kapott agyvérzést, 2021 január elsején pedig koronavírus fertőzéssel diagnosztizálták, január 17-én bekövetkezett halálát szívelégtelenség okozta. Sas József 82 éves volt.

Eltemették Sas Józsefet

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink