Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-21 21:18:00

Pandémiának akarta elnevezni a lányát egy magyar pár

Az új névkérelmeket elbíráló Nyelvtudományi Intézet viszont nem engedélyezte.

Kiugróan sok (609) új keresztnevet szerettek volna anyakönyveztetni a szülők tavaly Magyarországon, szinte dupla annyi kérelem érkezett a Nyelvtudományi Intézethez 2020-ban – mondta el a 24.hu-nak Dr. Raátz Judit, az intézet tudományos főmunkatársa, aki szerint ennek az lehet az oka, hogy a szülők jobban ráértek a neveken gondolkozni a járvány alatt.

A Nyelvtudományi Intézet a Miniszterelnökségtől kapja meg a névkérelmeket, és jogszabály határozza meg, hogy 30 napon belül szakvéleményt kell írniuk arról, hogy javasolják-e az adott nevet anyakönyvezésre, vagy sem. a döntést minden esetben indokolniuk kell.

A 24.hu Dr. Raátz Juditnál arra is rákérdezett: előfordult-e, hogy valaki a koronavírus-járványhoz köthető új keresztnevet próbált felvetetni a jegyzékbe.

Raátz elmondása szerint „szerencsére” erre csak egy példa volt. „Egy szülőpár a Pandémia nevet szerette volna a kislányának bejegyeztetni. Természetesen a nevet nem javasoltuk anyakönyvezésre” – árulta el.

A 609 darab kérvényből egyébként mindőssze 46 női és 21 férfinév kapott zöld utat.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink