Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-21 13:35:00

Gulyás bejelentette: heteken belül jön a plasztikkártya, ami a védettséget igazolja

Néhány héten belül a védettség tényéről mindenki - aki már volt koronavírusos és meggyógyult, és akit már beoltottak - egy plasztikkártyát fog kapni - jelentette be Gulyás Gergely az ATV kérdésére a kormányinfón. Azokra, akik megkapják ezt a “okiratot” nyilván nem lesz érvényes a 8 óra utáni kijárási tilalom sem - de erről kormánydöntés még nincs.

A mai rendkívüli online EU-csúcson is az oltás üteméről, illetve az esetleges korlátozások jövőbeli megszüntetésének vélelmezett üteméről lehet szó - mondta Gulyás Gergely az ATV kérdésére a kormányinfón. Arra, hogy a miniszterelnöknek lesz-e konkrét javaslata, azzal reagált, nyilván a mai EU-csúcson az uniós állam- és kormányfők is azt fogják sürgetni, hogy a lehető leggyorsabban a bizottság tegyen lépéseket annak érdekében, hogy több vakcinához jutassunk. “Mi csak csatlakozni tudunk majd ehhez a véleményhez” - jegyezte meg.

Néhány héten belül lesz védettséget igazoló plasztikkártya

Az ATV “vakcina-úlevéllel” kapcsolatos kérdésére, hogy a kormány szerint lehet-e megkülönböztető szabályokat alkalmazni Magyarországon a légitársaságok, fesztiválok vagy éppen a színház, mozi esetében addig, amíg mindenki számára nincsen biztosítva a lehetőség, hogy beoltassa magát, illetve ennek az úgynevezett vakcina-útlevélnek az érvényessége tekintetében lehet-e majd különbséget tenni annak fényében, hogy valaki, mondjuk, Pfizerrel, Modernaval vagy más, nem uniós vakcinával oltatja be magát, a miniszter azt mondta: a kérdés összetett.

“A védettséget igazoló okirat lesz, néhány héten belül ezt el is tudjuk készíteni. A védettség tényéről mindenki egy plasztikkártyát fog kapni” - mondta az ATV kérdésére Gulyás Gergely.

A védettség kétféleképpen alakulhat ki: ha valaki koronavírusos beteg volt és meggyógyult, ennek folytán fél évig, egy évig, háromnegyed évig védettséget élvez. A másik lehetőség pedig, hogy már beoltották.

Az ő esetükben például majd az este 8 óra utáni kijárási tilalom fenntartásának semmilyen ésszerű indoka nincs és nem lesz - jelentette ki kérdésünkre válaszolva Gulyás Gergely. “Itt lesznek ésszerű különbségek, hiszen a beoltottak vagy aki túl van már a betegségen, az mást nem fertőzhet meg és ő sem kaphatja el a betegséget”. De ezekről a kormány hivatalosan nem döntött. Arról döntöttünk, hogy a védettséget igazoló igazolvány, az rendelkezésre fog állni - tette hozzá a miniszter.

S hogy mennyi ideig tart a védettségnek az ideje? “Ez azért nehéz kérdés, mert a különböző oltások esetén azt még nem tudjuk megmondani, hogy ez mennyi ideig áll fenn, hanem minden egyes oltóanyagnál külön-külön vizsgálják ezt a gyártók. Azt látjuk, hogy fél év után az első kísérleti fázisban már tavaly áprilisban volt vakcináknál, ott még fennáll ez a védettség, tehát több mint fél évig biztosan fennáll, de ez lehet, hogy akár évekig is fennállhat. Meg fogjuk látni” - magyarázta.

Általában az a vakcináknál évesnél gyakoribb oltásra nincs szükség. Hogyha csak az éves influenzaoltásra gondolunk, akkor is azt láthatjuk, hogy a védettség legalább egy évig tart. Itt is jó esély van arra, hogy ezeknél a vakcináknál vagy ezek többségénél legalább egyéves védettség fennáll - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón a kérdésünkre.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink