Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-21 20:15:00

A fővárosi Fidesz-frakció vezetője szerint karácsonyék egyre agresszívebben támadják a kormányt

Láng Zsolt úgy látja, az elvonásokról szóló, nemrég indított fővárosi plakátkampány helyett inkább az összefogást és a párbeszédet kellene szorgalmazni Budapest vezetése és a kormány között. Szerinte szükség van együttműködésre a kormány és a főváros között abban, "hogyan húzzák meg a nadrágszíjat".

Láng Zsolt az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, szerinte a plakátkampány nem a tájékoztatást, hanem a városvezetés politikai érdekeit szolgálja, ennek a pénznek, amit Karácsony Gergelyék erre költöttek, ebben a helyzetben jobb helye is lenne. A fővárosi Fidesz-frakció vezetője úgy látja, most inkább "az összefogást és a párbeszédet kellene erőltetni", ez a plakátkampány ugyanis most inkább dezinformáció, az elvonás ennél sokkal összetettebb kérdés.

Szerinte a kormány bevételei is csökkennek, eddig 3000 milliárdot költöttek védekezésre, a lehetőségek pedig itt sem korlátlanok. Úgy fogalmazott: szükség van együttműködésre a kormány és a főváros között abban, "hogyan húzzuk meg a nadrágszíjat".

A főpolgármester korábban azt mondta, Budapestnek idén 30 milliárdos nadrágszíjhúzást kell végrehajtania. Láng Zsolt szerint ugyanakkor a főváros 2021-ben éppen 30 milliárd forinttal többet kap a működésre, 268 milliárdot fejlesztésre, ráadásul 2020-ban így is 84% befolyt az iparűzési adóból. Szerinte Karácsony Gergelyék egyre agresszívabban támadnak, szerintük mindenről a kormány tehet.

Láng felidézte, hogy a szolidaritási adó Tarlós István vezetése idején is nőtt, ma ez, ebben a gazdasági helyzetben normális. Ennek nem kell örülni, tárgyalni is lehet róla - tette hozzá. Ráadásul Karácsony egy "kiegyensúlyozott gazdaságot" örökült elődjétől - fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a kormány miért nem engedi a fővárosnak a hitelfelvételt, Láng úgy felelt: Karácsony át akarja formálni a hiteleket, nem azt akarja felvenni, ami racionálisnak tűnik, ezért lehet egyfajta óvatosság a kormányban.

A fővárosi Fidesz szerint a Lánchíd felújítása 5 milliárd forinttal fog többe kerülni a tervezettnél. Arra a felvetésre, hogy ezt lehet-e esetleg a forintromlás számlájára írni, Láng azt mondta: 25 százalék a különbség a korábbi és a mostani ár között, ez nem lehet magyarázat.

Fidesz: 5 milliárddal drágább lesz a Lánchíd felújítása

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink