Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-18 15:03:00

Szijjártó Péter Moszkvában vakcina beszerzésről is tárgyal, a kínai oltóanyag pedig 60 felettieknek is engedélyezett

Pénteken utazik Moszkvába Szijjártó Péter és a vakcina beszerzésről is tárgyal - erősítette meg a külügyminiszter, aki az ATV kérdésére egy sajtótájékoztatón a kínai vakcina kapcsán a hangsúlyozta: “Kínában azt a stratégiát követték, amelynek értelmében a 18–59 éves korosztálynak adták be a vakcinát. De azt engedélyezték a 60 év felettiekre is”.

Pénteken megyek Moszkvába, ez már egy régóta lekötött látogatás, ugyanis a hosszú távú gázvásárlási megállapodás lejárt Oroszországgal, tárgyalni kell a szerződés lejárta utáni gázmennyiségek megvásárlásáról is - mondta Szijjártó Péter egy mai sajtótájékoztatón az ATV kérdésére.

“Találkozom kollégámmal, Szergej Lavrov miniszter úrral, találkozom az egészségügyi miniszterrel is. Amikor a látogatás szervezésébe vágtunk bele, akkor még kevésbé a vakcina játszotta a főszerepet. Természetesen ez is a megtárgyalandó pontok között lesz” - tette hozzá Szijjártó Péter, hangsúlyozva: van egy világos menetrendje a vakcináról szóló tárgyalásoknak, illetve a vakcina beszerzés el is.

Kevés a járványügyi szakember a parlamenti patkóban

“Ugyanis arról, hogy Magyarországon milyen oltóanyagot szabad használni, nem a politikusok döntenek, se nem én, se nem a kormánytagok, se nem az ellenzéki politikusok, hanem vannak szakemberek, akiknek ez a dolguk. Én kevés járványügyi szakembert ismerek a parlamenti patkóból, tehát mindig csodálom azoknak a bátorságát, akik világosan rámondják egyik vagy másik oltóanyagra, hogy ez jó, az meg nem jó” - jelentette ki az ellenzéki bírálatokra reagálva a “keleti”, orosz, kínai vakcina miatt.

“Szerintem rá kell hagyni ezt azokra a szakemberekre, akiknek egyrészt megvan az erre vonatkozó tudások, másrészt megvan az erre vonatkozó felhatalmazásuk. Ma Magyarországon van egy intézmény, az OGYÉI, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet, amelyben a szakemberek eldönthetik, hogy egy vakcinát szabad-e használni Magyarországon vagy nem szabad. És amennyiben úgy döntenek, hogy egy vakcinát szabad használni, akkor nekünk az a kötelességünk, hogy abból beszerezzünk” - mondta Szijjártó Péter a kérdésünkre válaszolva.

Szijjártó: Lehet oltani a kínai vakcinával 60 év felett is

 

Az Unióból csak tízezresével “csöpögtetik a vakcinát”

A miniszter szerint azért is a kötelessége a kormánynak, hogy más, engedélyezett vakcinát beszerezzük, mert azt látják, hogy az Európai Unió központi beszerzéséből lassan történnek a szállítások. “Tízezresével csöpögtetik a vakcinákat az európai országokba, miközben millióknak, tízmillióknak van szükségük az oltóanyagból” - mondta, hozzátéve: ráadásul az eddigi legnagyobb szállító bejelentette, hogy csökkentik a gyártási kapacitást.

Ezért minden fellelhető, pozitív döntést megkapó, tehát biztonságosnak minősíthető oltóanyagból megpróbál a kormány Magyarországra hozni annak érdekében, hogy a magyar embereket be tudjuk oltani, hiszen naponta meghal száz vagy száznál is több ember - hangzott el.

Kínai vakcina a 18-59 korosztályra? “A 60 év felettiekre is engedélyezték”

“Minél előbb tudunk nagy számú embert beoltani, annál előbb tudjuk lecsökkenteni remélhetőleg nullára ezt a halálozási rátát. Ezért természetesen tárgyalunk az oroszokkal és tárgyalunk a kínaiakkal is az oltóanyag beszerzéséről. Amint a nemzeti hatóságunk egyikre, másikra vagy mindkettőre kiadja az engedélyt, akkor fogunk szerződni a beszerzésről. Mindaddig, amíg nem kapunk engedélyt, nem tudok konkrét mennyiséget vagy konkrét árat mondani, mert addig senki nem ad el, amíg nekünk nincs rá felhasználási engedélyünk” - jelentette ki a kérdésünkre, hogy az orosz SzputnyikV vagy az EpiVacCorona vakcinából akar-e beszerezni a kormány, és mennyit.

Az ATV másik kérdésére, hogy Gulyás Gergely miniszter és a miniszterelnök is arról beszélt a múlt héten, hogy a kínai Sinopharmmal gyakorlatilag megállapodott a kormány a vakcináról, és az első adag akár egymillió is lehet - de ebben a kínai kísérletben a 18-59 év közötti korosztály vett részt - Szijjártó Péter azt válaszolta: “ami a kínai korcsoportokat illeti, az egy stratégia kérdése, hogy egy ország a kora miatt veszélyeztetettebb csoportokban kezdi az oltást vagy a mozgékonyságuk miatt a vírus terjesztésében valószínűleg nagyobb szerepet játszó fiatalabbak körében. Tehát van, aki a vírus terjedési gyorsaságát akarja megfogni, más pedig úgy dönt, hogy inkább az életünk szempontjából veszélyben lévők megmentésére koncentrál az elején. Kínában azt a stratégiát követték, amelynek értelmében a 18–59 éves korosztálynak adták be a vakcinát” - mondta, hangsúlyozva: ezt a vakcinát engedélyezték a 60 év felettiekre is. Tehát nem arról van szó, hogy arra nincs engedélyük, hanem ők egy más stratégia szerint kezdték meg az oltási folyamatot - tette hozzá.

A miniszter az orosz és kínai vakcina beszerzésre vonatkozó kérdésünkre kijelentette: mindezek elméleti kérdések mindaddig, amíg nem kapunk engedélyt az OGYÉI-től. “Ha megvan az engedély, akkor tudjuk véglegesíteni a szerződéseket az oroszokkal és a kínaiakkal is. Mi a kínaiakkal előrehaladott tárgyalásokat folytatunk, de jó néhány másik európai uniós ország pekingi nagykövete is bejelentkezett a kínaiaknál, hogy ők is szeretnének egyeztetni - mondta Szijjártó Péter.

Biztonságos a kínai vakcina?

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink