Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-15 08:02:00

Államtitkár: előre kerülhetnek az oltási sorban a sportolók

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint számos nemzetközi sporteseményt rendez Magyarország a következő hónapokban is, a következő időszakban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság követelményeihez kell igazodni, a sportolók előre hozott oltása is ez alapján történhet.

Az InfoRádiónak az államtitkár hozzátette: ugyanakkor az események feltételrendszere tisztázott.

"Nem csak az olimpiát, de a kvalifikációs eseményeket is meg kell rendezni minden sportágban. Nagyon várjuk azt, hogy a NOB kimondja: lesz olimpia. Bár véleményünk szerint ez nem kérdés. Kérdés, milyen módon lesz megrendezve, de az olimpia mellett a labdarúgó Eb és a vizes Eb-t is érintik a kérdőjelek" – mondta.

Szerinte a NOB szabályait a nemzetközi sportági szervezetek is át fogják venni. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar sportolók felkészülésének háttere biztosított ugyanúgy, mint 2020-ban, ebbe beleértendők az edzőtáborok, a felkészülések, az eszközök is.

Szabó Tünde beszélt a sportolók koronavírus elleni oltásáról is.

"Ha egy ilyen kritérium lesz, hogy az olimpiára csak oltott sportolók utazhatnak, akkor bizony szinte kötelező módon olyan tervezést kell hoznunk válogatott szintre, hogy a sportolók a kvalifikációs versenyeken is részt tudjanak venni" – nyomatékosította Szabó Tünde.

Korábban Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora egyértelművé tette, hogy nem lehet az idősek elé venni az élsportolókat.

"Sokan kérdezik, hogy mi lenne, hogy ha a sportolókat beoltanák, és nyugodtan tudnának az olimpiára készülni, a futballválogatott Eb-re menni, a vízilabdás lányok kiharcolni az olimpiai részvételt. Én úgy vagyok vele: amikor azt látjuk, hogy idős emberek súlyosabb lefolyású betegségben szenvednek, akkor azt mondom, hogy első körben mindenképpen a kitett személyeket kell oltani" – fogalmazott a Digi Sportnak Merkely Béla, aki szerint "nem lenne etikus", hogy előre vegyék a sportolókat.

Egymillió adag kínai vakcina érkezhet Magyarországra

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink