Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-14 12:38:00

Újabb magyar megyében jelent meg a madárinfluenza

Újabb területen, Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma, az érintett kerekegyházi tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van, és a hatóság a további szükséges intézkedéseket is elrendelte - közölte a Nébih csütörtökön.

A tájékoztatás szerint egy kerekegyházi, nagy létszámú tojótyúkot tartó gazdaságban a tojástermelés nagyarányú csökkenése és a lágy héjú tojások számának drasztikus emelkedése miatt felmerült a madárinfluenza betegség gyanúja.

A mintavétel alapján csütörtökön reggelre a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.

Az állategészségügyi szakemberek elrendelték az érintett állomány, több mint 101 ezer tojótyúk leölését. A gazdaság körül kijelölték a 3 kilométer sugarú védő- és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet is, ahol további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a szállítási korlátozások.

A vonuló vadmadarak miatt a betegség továbbra is fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra, a Nébih ezért felhívja az állattartók figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára.

Az újabb kitörésről az országos főállatorvos a partnerországokat soron kívül tájékoztatta - közölte a Nébih.

Az élelmiszerlánc-biztonsági hivatal múlt szerdán tette közzé, hogy megjelent a madárinfluenza Komárom-Esztergom megyei pulykatartó gazdaságokban.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink