Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-14 08:14:00

Beindult a Momentum kampány-gépezete: két új jelöltet mutattak be

Fekete-Győr András a szerdán Szegeden, illetve Orosházán járt, ahol bejelentette a 2022-es országgyűlési választásokat megelőző előválasztás momentumos jelöltjeit – számolt be a párt közleményében.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke a bejelentésen úgy fogalmazott: azt látják, hogy új politikusokra, új gondolatokra és egy új irányra van szüksége Magyarországnak.

Mihálik Edvin, aki jelenleg Szeged zöld programjáért felelős tanácsnoka, mostantól Csongrád-Csanád megye 2-es választókerületének; Sebők Éva, Orosháza egyéni képviselője pedig Békés megye 4-es választókerületének momentumos jelöltje.

Mihálik bemutatkozójában úgy vélekedett: a Fidesz politikája most már a városunk és közösségeink „tönkretételéről szól”, amit csak úgy lehet megakadályozni, ha „minden erőnkkel és tudásunkkal azon dolgozunk, hogy 2022-ben leváltsuk ezt a kormányt”. „Erre van most szüksége Magyarországnak, Szegednek és a térség településeinek is. Olyan új és felelős kormányra, amelyik a rombolás helyett építkezik, és olyan képviselőkre, akik kiállnak a helyi közösségek érdekeiért” – fogalmazott a jelölt.

Sebők pedig bemutatkozójában elmondta: a következő időszakban a munkával, a családdal és a nők helyzetével fog foglalkozni. „Ezek mellett pedig a korrupció megszűntetése, az átláthatóság növelése számomra a legfontosabb” – tette hozzá.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink