Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-13 14:32:00

Ungár Péter reagált Fekete-Győr javaslatára: százezer forint nem oldja meg annak a gondját, aki nem kap fizetést

Az LMP politikusa szerint bár a Mometum javaslata - mely szerint kapjon százezer forintot mindenki, aki beoltatja magát -, bár két fontos célt is teljesít, vitára érdemes.

Ungár Péter közösségi oldalán arról írt: a kezdeményezés, hogy kapjon százezer forintot mindenki, aki beoltatja magát valóban segíthet növelni az oltási hajlandóságot, és anyagi segítséget is nyújt a vírus miatt, önhibájukon kívül lehetetlen helyzetbe kerülteken, de csak „nagyon rossz hatékonysággal”, miközben 800 milliárd forintba kerül.

„Egyrészt még nagyon úgy néz ki, hogy hónapokig nem az oltási hajlandóság, hanem a rendelkezésre álló vakcina lesz a szűk keresztmetszet, amit ráadásul nagyon helyesen egyelőre meghatározott sorrendben kapnak meg az emberek. Azaz nem az kapna először pénzt az államtól, aki leginkább rászorul, sőt lehet, hogy neki még hónapokat kellene várnia. Másrészt azzal, hogy alanyi jogon jár, olyan emberek is megkapják, akik nincsenek rászorulva, ezzel párhuzamosan viszont százezer forint nem oldja meg azoknak a gondjait, akik hónapok óta nem kaptak fizetést” – fejti ki Facebook-bejegyzésében Ungár Péter, aki szerint differenciálni kellene a támogatást.

„Nekem ne járjon egy forint se, de egy munkanélküli pincér, aki egy családot próbál eltartani kapjon sokkal többet” – fogalmaz.

Az LMP politikusa szerint ugyanakkor sokkal fontosabb lenne száz százalékra emelni a táppénzt, „rendes bérpótlékot fizetni” minden szektorban az állásukat elvesztőknek, és az álláskeresési járadékot legalább kilenc hónapra meghosszabbítani.

„Ezek is kevesebbe kerülnének, mint sok felesleges költés és sokkal hatékonyabb segítséget nyújtanának mindennél, mint amit a kormány eddig csinált” – zárja bejgeyzését Ungár.

A Momentum mai javaslata, mely szerint kapjon százezer forintot mindenki, aki beoltatja magát vitára bizonyosan...

Posted by Ungár Péter on Wednesday, 13 January 2021
Össze-vissza beszél a kormány oltásügyben?

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink