Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-13 21:02:00

Ujhelyi István: június-júliusra nem lesznek beoltva a huszonéveseink

Ujhelyi István uniós forrásokból tudta meg, hogy a magyar kormány a háziorvosokra alapozva kívánja az oltási tervet végrehajtani. Másoknak több száz oldalas oltási terve van, nekünk meg egy sajtpapír- mondta a magyar oltási tervről Ujhelyi István.

Az Egyenes Beszéd vendégei Szelényi Zoltán, az Orosházi Kórház főorvosa és Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője volt.

Az Európai Gyógyszerügynökség adataiban talált Ujhelyi István egy olyan információt, hogy a kormány a helyi infrastruktúrára támaszkodva, vagyis a háziorvosok segítségét kérve fogja az oltást lebonyolítani.Ehhez képest másfél hete küldték szét a háziorvosok körében a kérdőívet, ami azt vizsgálja, hogy ki van erre felkészülve.

Azt is elmondta, hogy a kormány nem kért segítséget a védőeszközökhöz és a vakcina tároláshoz. A kormány nem kért abból a közbeszerzésből, amiben 20 másik uniós ország részt vett. Az ebből jövő összeget lehetett volna az oltási infrastruktúra fejlesztésére fordítani- magyarázta az MSZP-s politikus.

Szelényi Zoltán szerint a háziorvosi struktúra alkalmas egy oltási kampány lebonyolítására, a hiányzó eszközöket a népegészségügyi hivataloknak rendelkezésükre kellene bocsátani.

Ujhelyi István az Európai Bizottsághoz fordult annak tisztázására, hogy milyen ütemben fog az oltóanyag hazánkba érkezni. Szerinte ugyanis fel kell készülni az oltóanyagok milliós nagyságrendű fogadására.

Ujhelyi hangsúlyozta, hogy az oltásra való regisztrációt, kampányt és a szervezést is a háziorvosokra kellene bízni. Azt is elárulta, hogy ő maga regisztrált a központi portálra, de nem kapott visszajelzést.

Másoknak több száz oldalas oltási terve van, nekünk meg egy sajtpapír

 - mondta a magyar oltási tervről Ujhelyi István.

Szelényi az oltási igazolás kapcsán megjegyezte, hogy ez eddig is létezett egzotikus országok kapcsán, ahova csak bizonyos oltások megszerzése után lehetett utazni.

Ujhelyi szerint az európai szintéren is ellentétes információk vannak erről, sok dolgot kell még tisztázni, hiányolja a miniszterelnök beszámolóját. A politikus szerint kellene arról beszélni, hogy a magyarországi beutazáshoz kell-e ilyen okmány, fesztiválokon való részvételhez. Ugyanis június-júliusra nem lesznek beoltva a huszonéveseink- mondta Ujhelyi István.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink