Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2021-01-03 11:38:00

Nagyon kiakadt a DK Orbánra: nagyon lemaradtunk az oltással a nyugathoz képest, rádiós szövegelés helyett normális oltási tervet szeretnénk

A Demokratikus Koalíció reagált Orbán Viktor vasárnapi Kossuth Rádiós interjújára.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió vasárnapi adásában közölte, Magyarország szerinte készen áll a tömeges oltásra, valamint kijelentette, hogy márciusra a lakosság 40-50 százalékát be kellene oltani – idézi fel az műsorban elhangozattak a párt.

A DK szerint azonban „nulla oltási tervvel vágunk neki” 2021-nek, a „pánikkormány és a fogalmatlan miniszterelnök” ugyanis semmit sem tett hozzá a magyarok biztonságához.

„Semmit sem csináltak a propagandaplakátok tervezésén kívül, mindent az Európai Unió tolt alájuk akkor is, ha ezt nem hajlandóak beismerni” – fogalmaz a párt közleményében, melyben arra is felhívják a figyelmet, hoyg Németországban lakosságarányosan négy és félszer annyian kapták meg a védőoltást, mint itthon. „De brutálisan le vagyunk maradva a többi nyugati országhoz képest is” – teszik hozzá. A párt ezért „rádiós szövegelés helyett végre normális oltási tervet” követel.

Hála, felkészülés, aggályok - Ezekre fókuszáltak a politikusok újévi köszöntőikben

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink