Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-12-28 07:04:00

Három hete még csak reménykedtem, hogy megélem az ünnepeket - koronavírusos volt a Neoton zenésze

Csodával határos módon küzdötte le a koronavírust Bardóczi Gyula, a Gemini, a Neoton és az Old Boys dobosa. A zenész két hetet töltött kórházban, de állítja: a legnagyobb ajándékot, az életét kapta karácsonyra. Bardóczi Gyula eldöntötte, hogy csak akkor beszél a szörnyű betegségről, ha már biztosan túlesett rajta. Bár még pozitív teszteredménnyel hagyta el két hét után a kórházat, letelt a 10 nap karanténja is, a gyerekeivel, unokáival karácsonyozott.

"Három hete, az oxigénmaszkkal a kórházban fekve csak reménykedtem benne, hogy megélem az ünnepeket, hiszen egyik napról a másikra került sok barátom kritikus állapotba. Elkeserítő, hogy mennyi ember életét vette el ez a halálos vírus. Könnybe lábad a szemem, ha Balázs Fecóra vagy Bergendy Pistára gondolok. Óriási szerencsém van, hogy én túléltem" – sóhajtott a Neoteon dobosa, aki állítja: feleségének és az orvosának köszönheti az életét.

"A feleségemnek, az orvosoknak és a Jóistennek kell megköszönnöm, hogy túléltem ezt a rohadt, gyilkos vírust, ami elvitte egy csomó kollégámat, barátomat és harcostársamat" – mondta hálával a zenész, akit másfél éve komoly tüdőbetegséggel kezeltek. "A lejárt vezetői engedélyem miatt jártam a háziorvosnál, másnap a feleségem megpuszilt és ijedten felkiáltott: „Te, Gyula, neked lázad van!" 38,5 fokos volt, rögtön hívtuk a háziorvost, aki tudott a korábbi tüdőbetegségemről, így azonnal dr. Kormos Tamáshoz küldött a Korányi kórházba. Pozitív lett a koronatesztem, a feleségem karanténba került, én meg infúziót, oxigént kaptam, mert kétoldali tüdőgyulladásos szövődmény alakult ki. A röntgengépet az ágyamhoz tolták, annyira rosszul voltam. Közben két orvos is koronavírus-fertőzést kapott, hihetetlen, mennyi áldozatot hoztak a betegápolók. Sürögtek körülöttünk egész nap szkafanderbe öltözve, egyformák voltak, mint a legóbábuk, csak arról ismertem meg őket, hogy egyik kisebb, a másik magasabb, ők az igazi hősök" – mondta a Blikknek a zenész, aki elhatározta, hogy a járvány után jótékonysági koncertet szervez a kórház dolgozói javára.

atv.hu/blikk.hu

Ajánlom

További belföldi híreink