Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-12-18 18:09:00

"Egy nyűg lett az önkormányzatnak" - megszüntetik az ebadót Mohácson

Nem fizették az érintettek, ezért megszüntetik Mohácson az ebadót. A város korábbi, ellenzéki polgármestere azt mondta, hogy annak idején azért vezették be az adót, mert állatjóléti kiadásokat kívántak fedezni belőle. Magyarországon 2012-ben mindössze három településen volt érvényben ilyen adó, 2017-ben azután több helyen is bevezették, most azonban egyre több önkormányzat tervezik megszüntetni, mert nem éri meg.

A mohácsi Kocsis Imre híradónknak azt mondja, hogy a kutyáját egy építkezés közben a város határában találták. Szerinte a kutyák miatt nem szabadna az embereket sarcolni.

"Most nem azért, mert divat lett a kutya a háznál, de a kutya időtlen idők óta az ember barátja, és megérdemli a gazdája, hogy ne kelljen adót fizetni utána" - fogalmazott.

Mohácson most szültetett döntés arról, hogy eltörlik az ebadót. A város jelenlegi vezetőjét híradónk nem érte el, a korábbi polgármester azonban azt mondta, hogy szerinte ez így jól van. Csorbai Ferenc azt mondta, hogy korábban egyetértettek a bevezetéssel is, mivel abból az állatokkal kapcsolatos kiadásokat fedezték volna.

"Így, hogy nem fizette senki, így egy nyűg lett az önkormányzatnak ennek a kezelése, behajtása, satöbbi, így egyet tudunk érteni azzal, hogy ez kivezetésre kerül. Egy olyan adó, ami az önkormányzatnak nyűg" - magyarázta Csorbai Ferenc.

A statisztikák szerint 2017 után vezették be több településen is az országban az ebrendészeti díjat. Ezzel még a kutyások is egyetértettek volna, de a tulajdonsok jó része egyszerűen nem fizeti ezt az adót. Pécsváradon még hatályban van ez a díj, de már itt sem sokáig.

"Az első évben még olyan 1,1 millió összejött, most egy olyan félmillió körül vagyunk, és meg kell húzni a mérleget, hogy érdemes-e, hogy a szükséges munka, ami van vele, adminisztráció és egyebek, banki költség, valóban megéri-e, hogy egy ilyen adót fenntartsunk" - mondta el Zádori János polgármester.

Az ebadó betartása, ellenőrzése sem egyszerű, ugyanis nagyon sok a kivétel. Így az őshonos magyar fajták, a menhelyről kihozott kutyák, vagy éppen az idősek által tartott állatok után sem lehet ezt az ebrendészeti díjnak nevezett adót kivetni.

Nem fizették be a gazdák, ezért megszüntetik Mohácson az ebadót

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink