Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-12-17 16:05:00

PSZ: megalázó és nehézkes adminisztráción kell a tanároknak átmenni a 100 százalékos táppénzért

Hiába kérték az érdekvédelmi szervezetek, a kormány nem rendelt el előrehozott téli szünetet az iskolákban. Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint a táppénz körüli ellentmondások még mindig nem rendeződtek, a kollégáknak kell bizonyítani továbbra is, hogy munkavégzés közben fertőződtek meg.

Szabó Zsuzsa az ATV Startban elmondta, hogy január 4-én a személyes oktatásban kezdik, a gimnáziumokban pedig digitálisan kezdődik ugyanez, ami január 11-ig tart majd. A PSZ azt szeretné, hogy ha az általános iskolások is január 11-ig digitális oktatással kezdhetnének, ezt azért tartják fontosnak, mivel karácsonykor a családok érintkezésével, emiatt ki kellene szűrni, hogy van-e olyan gyerek vagy felnőtt, aki elkapta a fertőzést. Ehhez pedig - figyelembe véve a lappangási időt - szükség van hosszabb időre.

A 100 százalékos táppénz kapcsán elmondta, hogy egy "katyvasz" van körülötte. Emlékezetett, hogy Kásler Miklós még szeptemberben bejelentette, hogy minden pedagógus 100 százalékos táppénzben részesül, ha a koronavírust a munkahelyén szerezte. A politikai megszólalásokkal szemben 60 százalékos táppénzt kapnak a kollégáik, és bizonyítaniuk kell, hogy a munkahelyükön fertőződtek meg - Szabó Zsuzsa szerint a folyamat megalázó, és borzasztóan nehézkes az adminisztrációja is.

A tömeges célzott tesztelés kapcsán megjegyezte, hogy nekik is vannak információk arról, hogy többen azért nem vettek részt a tesztelésen, mert nem engedhetik meg maguknak, hogy csak a béreik 60 százalékát kapják meg. Szabó elmondta, hogy sajnálja, hogy a pedagógusok egy része nem teszteltette magát.

100 százalékos táppénz: Megkapták, vagy nem kapták meg a tanárok?

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink