Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-12-03 18:47:00

Hollik István szerint lezártnak tekintik a Szájer-ügyet

Mandátuma és Fidesz tagsága után soproni díszpolgári címéről is lemondott Szájer József. Közben újabb részletek derültek ki a brüsszeli orgiáról, amelyen a Fidesz-alapító Szájer is résztvett. A DK további válaszokat vár a miniszterelnöktől.

Szinte üresen áll az a brüsszeli lakás, amelyből Szájer József az ereszen keresztül igyekezett elmenekülni a rendőrök elől, amikor azok rajtaütöttek egy drogos orgián. Egy nappal a botrány kirobbanása után a politikus kilépett a Fideszből.

Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetnek adott interjúban azt mondta: "amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető."

Gulyás Gergely is több kérdést kapott a Kormányinfón a Szájer-botrányról. A miniszter válaszképpen felolvasta Orbán Viktor előző esti nyilatkozatát.

"Számtalan kérdés is érinti ezt a témát, és számtalan kérdés is felveti, és a közösségi médiában is sokszor felmerült, hogy az ügy az Brüsszel bosszúja vagy pedig a titkosszolgálatok játszottak szerepet benne, ezek találgatások, amelyeket a magyar kormány semmilyen formában nem kíván kommentálni" - mondta a miniszter.

"Mi nem fér bele? Nem fért bele esetleg a drogok, a homoszexualitás, a csoportos szex vagy a járványügyi szabályok megsértése?" - tette fel kérdéseit a DK-s Varga Zoltán a Karmelita kolostor elé kihelyezett dobogón. Ezekre a kérdésekre is választ vár a párt, miután szerintük a kormányfő szűkszavúan kommentálta a pártalapító szexbotrányát.

"Az, ami most történik, az mutatja meg a Fidesz valóját. Ahogy az előbb is mondtam, nincs két Fidesz, egy Fidesz van, ez a Fidesz, amit a Szájer József jelent. Az a Fidesz van, hogy egy olyan ember írja az Alaptörvényt, aki aztán önmaga az élő cáfolata annak, hogy a Fidesz egy kereszténydemokrata párt" - fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Többen, így Földi László is a titkosszolgálatokat sejti Szájer rajtaütése mögött. A titkosszolgálati szakértő szerint lesz törekvés újabb kényes ügyek kiteregetésére. A brüsszeli orgia szervezője azonban úgy tudja, hogy a konkurencia tett keresztbe.

"Azt mondták, hogy egy versenytársam nyomott fel, aki szintén szexpartikat szervez Brüsszelben. Ő hívta ki a rendőröket, azért, hogy több férfit csábítson át a saját bulijaira" – mondta David Manzheley.

Közben Szájer József a soproni díszpolgári címéről is lemondott. Erről a város fideszes polgármestere, Farkas Ciprián posztolt a közösségi médiában.

Híradónk több fideszes politikust is keresett az ügy kapcsán. Hollik István frakciószóvivő annyit mondott: Orbán Viktor közleményével lezártnak tekintik a Szájer-ügyet.

A Fideszt és a díszpolgári címet is bukta Szájer, a DK válaszokat vár Orbántól

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink