Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-11-30 18:37:00

Országos Kardiológiai Intézet vezetője: dolgozóink nagyjából 3 százaléka érintett a koronavírusban

Prof. Dr. Andréka Péter arról is beszélt a Spirit FM Exkluzív Novák Andrással című műsorában, hogy a koronavírus-járvány ellenére is szinte 100 százalékosan működik az Intézet, és elvégzik az összes szükséges műtétet.

A koronavírus-járvány miatt az egészségügyben folyamatosan zajlik az átvezénylés, és ez elérte az Országos Kardiológiai Intézetet is. Prof. Andréka Péter intézetvezető elmondta, hogy orvosokat és ápolókat vezényeltek át tőlük is. De mint fogalmazott, háború van, és ilyenkor oda kell menni, ahol szükség van. Bár hozzátette, ugyan minden kollégájuk probléma nélkül tudomásul vette az átvezénylést, nem örültek neki.

Az átvezénylés nem okozott fennakadást az Intézet működésében – erősítette meg Prof. Andréka Péter, de Covid viszont igen. „Az összes eljárásrendünket meg kellett változtatni a jelenlegi helyzetnek megfelelően" – jelentette ki az intézetvezető. Azt viszont leszögezte, hogy hozzájuk, csak azért mert valaki covidos lett és ellátásra szorul, nem érkezik – tehát covid mentesített kórháznak számít az Országos Kardiológiai Intézet. Ennek ellenére azokat a szív-és érrendszeri betegeket, akik covid fertőzöttek, vagy gyanúsnak számítanak, ugyanúgy ellátják, mint a biztosan nem covid-fertőzött betegeket. Ehhez kellett átalakítani teljes egészében az ellátási rendszerüket, hiszen végeztek már műtétet covidos betegen is.

Az átalakított ellátási rendszer

Mint fogalmazott az intézetvezető, a betegeket három csoportra osztják: sürgősségi beteg, sürgősségi beteg nem covid időszakban és sürgősségi beteg covid időszakban. Vagyis gond nélkül el tudják látni a hozzájuk érkező betegeket, legyenek felnőttek, gyerekek vagy éppen járó-illetve fekvőbetegek.

A probléma az elektív, tehát a választott időben bejövő betegek esetében van – hangsúlyozta a professzor. Hozzátette, ezt a betegcsoportot is két részre osztották: az egyik csoportba tartoznak azok, akiknél a beavatkozás halasztása komoly egészségromlással járna, míg a másikba azokat sorolták, akiknél tudják, hogy a beavatkozás halasztása nem jár egészségromlással. Ugyanakkor elmondta, hogy ez utóbbi betegcsoportból viszonylag kevés van.

Komoly eljárásrendet alakítottak ki a betegek beérkezésénél is, hogy azonnal szűrni tudják a pozitív eseteket. Egy kockázati felmérést végeznek, amelynek végén derül ki, hogy miként kell kezelni a beteget. Ha fertőzöttel állnak szembe, akkor azonnal elkülönítik a többi betegtől. Ha sürgősségi betegről van szó, akkor ugyanaz az eljárás érvényes, mint a koronavírusos betegeknél, azaz megfelelő védőruhába öltözött egészségügyi személyzet látja el őket. Azt is hangsúlyozta az intézetvezető, hogy a járványhelyzet ellenére katéteres beavatkozást is elvégeznek. Ehhez ugyanúgy megfelelő védőruhában van a team.
Ugyanakkor az intézetben nincs külön covidos osztály, csak úgynevezett covidos kórtermeik vannak, amelyeknek száma a fertőzött betegek számától függ. Azt is elárulta, hogy jelen pillanatban nincs covid-pozitív betegük, de néhány covid-ra gyanús páciensük van.

„Mi a teljes ellátórendszerünkkel dolgozunk, a teljes team, kivéve az átvezényelt kollégákat, dolgozik. És az elektív betegellátásban is csak nagyon minimális megszorítás van, merthogy mi csak azokat nem látjuk el, akiket amúgy is tudnánk halasztani gond nélkül. És ez nagyon kevés beteg" – jelentette ki Andréka Péter.

Ez azt jelenti, hogy napi 20 feletti a katéteres beavatkozás. Nyitott szívműtétet gyerekeknél kettőt, esetleg hármat végeznek el egy nap, és ez ugyanúgy igaz a felnőttekre is. Érműtét esetében is tudják tartani a napi kettőt-hármat. Mint fogalmaz az intézetvezető, sürgősségben nincs megszorítás, és hozzátette, a nem elhalasztható elektív műtétekből is napi három-négyet meg tudnak csinálni.

Dolgozóik közel 3 százaléka érintett a koronavírusban

Andréka Péter arról is beszélt az adásban, hogy ahogy kint emelkedik a fertőzésszám, úgy az intézményükben is emelkedni fog, még ha vigyáznak akkor is. De viszont a falakon belüli megfertőződésre nincsen bizonyítékuk.

Orvosok, ápolók és a nem szigorúan egészségügyi munkát végző kollégáik is vannak a fertőzöttek között. „Az intézetnek 650 dolgozója van, és 20 körüli a fertőzöttek nagyjából minden pillanatban, akik az otthonukban vannak karanténban" – fogalmazott az intézetvezető. A többségüknek nem, vagy csak nagyon enyhe tüneteik vannak. Vannak, akik ennél súlyosabb, de tűrhető tünetekkel gyógyulnak, és két kollégájuk volt eddig kórházban. Az egyik viszonylag gyorsan haza tudott menni, a másiknak kicsit hosszabb idő volt a felépülés.

Katonákat kértek

A koronavírus-járvány elleni védekezés során az egészségügyi feladatok ellátásában segíthet a honvédség. Az Országos Kardiológiai Intézet ezért kifejezetten kérte a katonák segítségét. Nyolc fiatal katona érkezett hozzájuk, akik az eligazítás után azonnal munkába is álltak. Az első nap például rakodás volt a feladatuk. Megállás nélkül dolgoztak, és mindenkivel udvariasan viselkedtek. Andréka Péter külön megköszönte a segítségüket.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg.

Ajánlom

További belföldi híreink