Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-11-27 05:16:00

A szakértő szerint mindegy, ki vezeti az egészségügyet, mert az az összeomlás szélén van

A veszélyhelyzet ideje alatt az Operatív Törzs vezetőjeként Pintér Sándor belügyminiszter irányítja a múlt héten létrehozott Országos Kórházi Főigazgatóságot, derült ki a Magyar Közlönyből. A Demokratikus Koalíció szerint a döntés Kásler bukását jelenti, a Párbeszéd pedig úgy gondolja, ez nyílt beismerése annak, hogy a kormány elrontotta a járványkezelést. Az ATV Híradó nyilatkozó egészségügyi szakember szerint mindegy, ki vezeti az egészségügyet, mert az az összeomlás felé halad.

"Pintér miniszter úrral nagyon régi és mindkettőnk számára rendkívül gyümölcsöző munkakapcsolat van. Én kértem miniszter urat, hogy szervezési tapasztalatait bocsássa a rendelkezésünkre" - májusban került fel ez a videó az EMMI Facebook-oldalára, amikor olyan sajtóhíreket lehetett hallani, miszerint Pintér Sándor átvizsgálásba kezdett az egészségügyi tárcában.

Azóta eltelt majdnem fél év. November 25-én három Magyar Közlöny jelent meg, a 258. számban pedig az áll: az Országos Kórházi Főigazgatóságot a veszélyhelyzet ideje alatt az Operatív Törzs vezetőjeként kijelölt rendészetért felelős miniszter irányítja. Ez jelenleg Pintér Sándor.

"Az egészségügyi átalakítás legfontosabb célja, hogy egy olyan időszakban, amikor 100 éve nem látott vírussal nézünk szembe és vírusfertőzés terjedésével néz szembe az ország, akkor hatékony rendszerben tudjunk védekezni, és az egészségügy is a rendszer részeként tudjon védekezni, ezt az egész rendszer pedig az operatív törzs irányítja" - ezzel indokolta a döntés okát a miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely a kormányinfón.

Az ATV Híradónak nyilatkozó egészségügyi szakértő úgy véli, teljesen mindegy, hogy ki felügyeli az egészségügyet: Kunetz Zsombor szerint az ágazat az összedőlés határán van, Kásler Miklós pedig megbukott.

"Pintér még nem bukott meg, bár érdemeit nem nagyon látjuk, és azt meg végképp nem fogjuk látni, hogy az egészségügyben milyen hatékony szerepet tud képviselni, nem ért hozzá, szerintem nincsen megfelelő tanácsadói gárdája, aki segíteni tud a döntésekben, és ezt most parancsuralmi, katonai vigyázzállással nem lehet megoldani" - részletezte Kunetz. 

Pintér Sándor irányítja az országos kórházi főigazgatóságot

 

A DK-s Varga Zoltán szerint Kásler Miklós már csak hivatalosan az egészségügyért is felelős miniszter, feladatai e területen nem maradtak: Az ellenzéki a politikus úgy véli, ez gyakorlatilag a bukását jelenti.

"Kásler Miklós leváltásával a kormány beismerte, hogy nem készítette fel a kórházakat a második hullámra, és elbukott a járvány egészségügyi kezelésében" - mondta Varga Híradónknak.

Szabó Tímea is úgy gondolja, hogy Orbán Viktor lefokozta Káslert, ahogy fogalmazott egy ott üldögélő bácsivá, aki nem tudja kezelni a helyzetet.

"Pintér Sándor valóban alkalmasabb erre a pozicíóra, de kérdés az, hogy Európában hány olyan ország van, ahol egyébként egy belügyminiszterre bízzák az egészségügy kezelését, én azt hiszem, hogy nulla, úgyhogy ez nagyon sokat elárul sajnos a mai helyzetről" - hangsúlyozta a politikus az ATV Híradójában. 

Az EMMI Híradónk megkeresésére azt írta: a kormányrendelet szerint Pintér Sándor csupán a veszélyhelyzet ideje alatt, az Operatív Törzs vezetőjeként irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot, ahogy számos más terület munkáját is koordinálja. Veszélyhelyzetben az Operatív Törzs munkája prioritást élvez minden minisztérium esetében.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink