Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-11-24 13:01:00

Tényleg aszteroida csapódhat a Földbe 2068-ban?

Elenyésző az esélye annak, hogy az Apophis nevű aszteroida 2068-ban becsapódjon a Földbe - erről Boldog Ádám csillagász beszélt az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

A csillagász arra a hírre reagálva mondta ezt, amely szerint, az egyiptomi káosz és zűrzavar istenéről elnevezett Apophis aszteroida előreláthatólag 48 év múlva vészes földközelségbe kerülhet.

"Ez az Apophis már sokszor megrémített minket: először 2004-ben, amikor körülbelül 2,7 százalékos esélye volt annak, hogy becsapódik"- idézte fel a csillagász, hozzátéve, hogy azóta többször újrakalkulálták a pályáját, és a számítások azt mutatják, hogy ennek egyre kisebb az esélye.

Ez azt jelenti, hogy 1:150 000-hez az esélye annak, hogy a 350 méteres égitest 2068-ban becsapódjon. "Ha ezt százalékban fejezzük ki, az 0,00067 százalék, ami rendkívül kicsi, így ettől nem kell pánikba esni ötven év múlva sem" - fejtette ki Boldog Ádám.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az Eiffel-torony méretű aszteroida becsapódása komoly lokális károkat okozna. Egy aszteroida károkozásának a mértéke függ az összetételétől, valamint attól is, hogy hova csapódik be és milyen szögben érkezik

 - magyarázta.

"Ebben az esetben nagyjából tudjuk, hogy egy kőmeteoritról van szó, alacsony fémtartalommal, ezzel már lehet kalkulálni" - fűzte hozzá. A csillagász szerint amennyiben a szárazföldbe csapódna be, akkor nagyjából egy 5 kilométeres kráter jönne létre. A pusztítás hatása viszont ennél sokkal nagyobb lenne. Ha óceánba csapódna a meteorit, hatalmas szökőárt indítana el, amelynek a hatósugara ezer kilométeres is lehet - tette hozzá.

"Előre össze kell gyűjteni minden információt, hogy amikor feltűnik egy ilyen égitest, már elegendő tudással rendelkezzünk róla" - mondta. Így például fontos információ, hogy milyen az aszteroida kémiai összetétele és milyen a fényvisszaverő képessége - mondta a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink