Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-11-24 10:56:00

Semmelweis Egyetem: halálosból krónikus betegséggé válhat a tüdőrák

A tüdőrák évente mintegy nyolcezer ember haláláért felelős hazánkban.

A tüdőrák gyakori daganatos betegség, amelyet sokszor már csak előrehaladott stádiumban fedeznek fel. Ilyenkor azonban már nem, vagy csak nagyon nehezen gyógyítható. Hazánkban évente körülbelül nyolcezren veszítik életüket a betegségben, különösen a több évtizede dohányzók veszélyeztetettek.

Az utóbbi másfél évtizedben azonban különösen felgyorsult a tüdődaganat terápiájának fejlődése, a modern eljárásokkal – köztük a célzott daganatterápiás módszerekkel és az immunterápiával – pedig már az előrehaladott stádiumban lévő betegek életét is egyre többször tudják megmenteni az orvosok.

Dr. Losonczy György onkológus-tüdőgyógyász, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának egyetemi tanára úgy véli, szinte egyik félévről a másikra is érzékelhető a szakterület fejlődése, ami különösen az elmúlt 15 évben gyorsult fel, az új gyógyító eljárásokkal, és gyógyszerekkel pedig az előrehaladott tüdőrák lényegében egy halálos betegségből krónikus betegséggé “szelídíthető”, és még az áttétes tüdőrákból is vissza lehet hozni a betegeket – derül ki az egyetem oldalán publikált cikkből.

A szakértő ugyanakkor továbbra is hangsúlyozza a rendszeres szűrés fontosságát, mely lehetővé teszi, hogy még korai stádiumában felismerjék a betegséget, ilyenkor ugyanis operációval vagy sugárterápiával a beteg teljesen meggyógyítható.

A kezelésekről itt olvashat részletesebben.

Jobban terjed a koronavírus a légszennyezettség miatt?

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink