Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-11-22 09:43:00

Karácsony örül, hogy Orbán elfogadta a javaslatát

A koronavírus-veszélyhelyzetre tekintettel ugyanis kormányrendeletet írt alá szombat este Orbán Viktor a parkolást könnyítő intézkedésekről. Karácsony Gergely pedig most Facebook-oldalán reagált a miniszterelnök döntésére.

Mint ismert, a november 23-án hatályba lépő rendelet alapján lakott területen, kereskedelmi célú P+R, parkolóház, parkológarázs, zárt felszíni parkoló és nem zárt felszíni parkoló díjfizetés nélkül vehető igénybe az este 7-től reggel 7 óráig tartó idősávban. A létesítmény üzemeltetője köteles ebben az idősávban az ingyenes parkolást lehetővé tenni.

Havasi Bertalan arról is tájékoztatott, hogy a miniszterelnök kezdeményezése alapján született egy másik kormányhatározat is, eszerint a költségvetési szervek, valamint az állami tulajdonú cégek közterületi parkolói bárki számára ingyenesen igénybe vehetők lesznek este 7 és reggel 7 óra között. A határozatban a kormány felkéri az önkormányzatokat, hogy saját hatáskörben rendelkezzenek az önkormányzat vagy a tulajdonában álló gazdasági társaságok parkolóinak bárki számára való megnyitásáról hétfőtől, és erről a döntésükről 48 órán belül tájékoztassák a lakosságot - közölte a sajtófőnök.

Karácsony Gergely főpolgármester úr örül, hogy a miniszterelnök megértette és elfogadta javaslatát, így egy kicsit enyhülhet az ingyenes parkolás okozta káosz Budapesten. Szerinte fontos lenne, ha Orbán Viktor gyakrabban hallgatna az emberekhez közel álló önkormányzatokra.

Örülök, hogy a miniszterelnök megértette és elfogadta a javaslatomat, így egy kicsit enyhülhet az ingyenes parkolás...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. november 21., szombat


atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink