Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-11-19 19:42:00

"Érdektelen politikai kommunikáció" - értékelte a volt országos tiszti főorvos a hazánkba érkező orosz vakcinaminta bejelentését

Az elmúlt 24 órában 4 512 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, és meghalt 92, többségében idős, krónikus beteg. Az aktív fertőzöttek száma ezzel átlépte a 121-ezret, az elhunytak száma pedig 3 472-re emelkedett. Kórházban jelenleg 7-ezer 532 embert ápolnak, közülük 580-an vannak lélegeztetőgépen. Közben a Kormányinfón Gulyás Gergely arról beszélt, hogy 36-milliárd forint értékben kötött le koronavírus-vakcinát a kormány, három nyugati gyártótól 12-millió oltóanyag érkezhet.

Tíz dózisnyi minta érkezik csütörtökön az orosz vakcinából – ezt még szerdán jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter szerint ezzel Magyarország az első nemzet, amely ezt elmondhatja magáról.

"Érdektelen politikai kommunikáció" – ezt már Falus Ferenc mondta a bejelentésről az Egyenes beszédben.


"Egyelőre azokról az adatokról, hogy az orosz vakcinának a harmadik fázisú vizsgálata, ami az engedélyezés után történt, milyen eredménnyel zárul, nem nagyon tudunk" - fogalmazott a volt országos tiszti főorvos.


Az oltóanyagok kapcsán Gulyás Gergely a Kormányinfón azt mondta: a kormány összesen 36 milliárd forint értékben kötött le koronavírus elleni vakcinákat. Három nyugati gyártótól akár több mint tízmillió adag vakcina érkezhet az országba.

"Összességében azt tudjuk mondani, hogy az a kapacitás, amiből Magyarország rendelni tud, ennél a három, tehát most kínai és orosz vakcinákról még nem beszéltünk, csak ennél a három vakcinánál mintegy 12 millió adag oltóanyagot jelent" - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Feltételekkel ugyan, de ezentúl a krónikus betegségben szenvedő tanárok is mentesülhetnek a tantermi tanítás alól. A tanárhiány és a járványhelyzet miatt azonban kérdés, hogy ki helyettesíthetné őket. A medikusok mintájára a szakszervezet a tanárjelölteket is bevonná a munkába.

"Az oktatásba is be lehetne vonni az utolsó éves hallgatókat, ebből következően a tantermi felügyeletet biztosítani tudnák az egyetemisták, főiskolások, egyébként letudva a tanítási, szakmai gyakorlatukat" - mondta Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke.

Közben a kancelláriaminiszter azt is bejelentette: hétfőtől indul meg az általános iskolai tanárok és óvodai dolgozók szűrése.

Korábban ágazati össztűz zúdult az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényre. A végrehajtási rendelet megvitatásába már az érintetteket is bevonta a szaktárca. Eszerint - egyebek mellett - csökken a kirendelési idő és a másodállások engedélyezése is csak 2023-tól lép életbe. A szakdolgozók most béremelést sürgetnek, máskülönben még jobban leszakadnak az orvosbérektől.

"Volt 2019-ben mondjuk 45%-a egy képzett, gyakorlott szakdolgozó bére az orvosénak, most ez 30%-ra, vagy később 25%-ra esik vissza. Tehát négyszer annyit fog keresni mondjuk egy orvos" - mondta Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője.

A Magyar Orvosok Szakszervezet úgy véli: több esetben is tartalmilag ütközik a törvény és annak végrehajtási rendelete. Mivel a törvényben foglaltak a mérvadóak, így például az is komoly jogvitákat szülhet, hogy a törvény 1+1 évben, míg a végrehajtási rendelet 100 napban szabályozza az kirendelés időtartamát.

Akár 12 millió vakcina is érkezhet Magyarországra

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink