Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-11-18 20:11:00

Fürjes Balázs az iparkamara javaslatáról: nem az iparűzési adó felfüggesztése a legjobb megoldás

A Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár úgy látja, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának az a dolga, hogy megoldást keressen a kis- és középvállalkozások problémáira, ugyanakkor megérti azokat a településvezetőket is, akik a javaslat hallatán aggódni kezdtek.

Fürjes Balázs az ATV Egyenes beszéd című műsorában arról beszélt: a kis- és középválallkozások vannak most a legnehezebb helyzetben, ezért mindenképpen segíteni kell nekik. Ugyanakkor, mint fogalmazott: nem gondolja, hogy iparűzési adó felfüggesztése lehet erre a legjobb megoldás. Hozzátette: ezt a javaslatot még nem tárgyalták, írásos formában sem érkezett meg hozzájuk.

Hangsúlyozta: megérti az iparkamarát és az önkormányzati vezetőket is, az iparűzési adót úgy felfüggeszteni, hogy az önkormányzatok ne kapjanak semmilyen kompenzációt, biztosan nem lehet. Ha pedig kompenzációról kell beszélni, akkor meg kell gondolni, biztosan ez lenne-e a legjobb megoldás - tette hozzá.

"Budapest nem csatatér"

1000 fős, reprezentatív közvélemény-kutatást készíttetett a Portfolio Budapest fejlesztéséről, amelyből az derült ki, hogy a legtöbb budapesti úgy látja: a kormánynak és a fővárosnak akkor is együtt kell működni, ha közben politikai vitáik vannak egymással.

Fürjes Balázs ezzel kapcsolatban azt mondta: egyetért ezzel, Budapest ugyanis "nem csatatér" - elmondása szerint ők arra törekednek, hogy a budapesti politika inkább a megoldáskeresésről szóljon. Mindenki bajban van, amelyből közös teherviseléssel lehet kilábalni, senki sem bünteti a fővárost - jelentette ki.

Azzal kapcsolatban, hogy nemrég négy és félszeresére emelték a víziközművek után fizetendő adót, az álalmtitkár azt mondta: biztos, hogy néhány tízmilliárddal rövidebb lesz Budapest bevételi oldala, de most mind ebben a cipőben járunk, a rendkívüli helyzetet a koronavírus okozta. Ez a helyzet nem mellesleg egy 3000 milliárdos lyukat üt az ország költségvetésén Fürjes Balázs szerint, vagyis panaszkodhatna az állam is, de mégsem teszi, inkább "vágnak a kormányzati kiadásokon", miközben igyekeznek segíteni.

Mennyi pénze van a fővárosnak?

Karácsony Gergely főpolgármester korábban azt mondta, 88 milliárd forinttal lesz kevesebb a főváros jövő évi bevétele. Az államtitkár szerint ugyanakkor Budapestnek csak állampapírokban 134 milliárd forintja van. Ráadásul a fővárosnak van egy 61 milliárdos szabad hitelkerete az Európai Beruházási Banknál, ami 2023-ig igénybe vehető, ha kell, ezt a főpolgármester le tudja hívni - tette hozzá. Vagyis a fővárosnak van megtakarítása, míg a kormánynak nincsen - fogalmazott Fürjes Balázs.

Az államtitkár szerint a panaszkodás egy politikai termék lett, az "ellenzéki vezérszerepre törő, és miniszterelnöki ambíciókat dédelgető" főpolgármesternek pedig az a célja, hogy mindenáron befeketítsék a kormányt, aki bántja az önkormányzatot. 

Fürjes Balázs azt mondta: Budapest a magyar állami költségvetés legnagyobb haszonélvezője, ebben az évben és a jövő évben is kizárólag a főváros kap tömegközlekedésre támogatást, 12-12 milliárd forintot, ez is azt mutatja, hogy kivételezett helyzetben van.

A fővárosban politikai temék lett a panaszkodás?

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink