Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-11-04 20:02:00

Hatástalan pótcselekvés és kevés egészségügyi dolgozó - sok bírálat érkezett Orbán bejelentése után

Számos bírálatot kapott a kormányfő tegnap esti járványügyi bejelentése. Bár kórházi ágyból és eszközből valóban elegendő áll rendelkezésre, az egészségügyi szakemberekre ez már nem igaz, mondta az ATV Híradójának az egyik szakszervezet vezetője. Az ellenzéki pártok pedig azt állítják, az új szigorítások hatástalan pótcselekvések, melyek nem állítják meg a vírust.

Ausztriában már másfélszer annyi az egy millió főre jutó fertőzött, mint Magyarországon. A kormányfő szerint a járvány terjedése felgyorsult, ezért hétfő éjféltől szigorúbb intézkedéseket vezettek be. Orbán Viktor hangsúlyozta: Magyarország 5-6 napos késéssel követi Ausztriát.

"Ha így lesz és eddig így volt, akkor december közepére kórházaink elérik teljesítőképességük határát" - mondta korábban Orbán.

Számos bírálat érkezett a miniszterelnök rendkívüli járványügyi bejelentésére

 

De - tette hozzá - a védekezéshez szükséges eszközök a kórházak rendelkezésére állnak:

"Kórházi ágyak tekintetében Európában a harmadik, lélegzeterőgépek tekintetében pedig világelsők vagyunk."

A Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint kórházi ágyból és eszközből valóban elegendő áll rendelkezésre, szakemberből viszont hiány van.

"Bármennyit is dolgoznak a kollegáim, tényleg a kimerülés határáig, akkor sem fognak tudni mit tenni, ha megnő a beteglétszám, hiszen belőlük akkor sem lesz több. Sőt, kevesebb lesz, mert egyre többen betegszenek meg közülük is, vagy karanténban vannak. Ez idő alatt nem tudnak a betegágyak mellett lenni" - nyilatkozta az ATV Híradójában Soós Adriána. 

Döntöttek a sportrendezvények, a mozik és a színházak szabályozásáról: mostantól minden harmadik széken lehet ülni, a maszk kötelező. Ha valaki megsérti a szabályt, az intézményt bezárhatják.

"Szórakozóhelyeken a szabályok betartását egész egyszerűen lehetetlen kikényszeríteni" - hangsúlyozta a miniszterelnök.

Ezért azokat bezárják.

"Egyértelműen minden olyan szórakozóhelyet bezárunk, ahol zene van és a kiszolgálás nem asztaloknál, ültetetten történik" - magyarázta Gulyás Gergely. 

Budapest egyik legnagyobb koncerthelyszíne, az A38 Hajó is – mely évente 750 koncertet szervez - bezárja kapuit.

"Nyilván most ocsúdunk fel ebből a helyzetből, és egyeztetünk az összes szervezővel. Amit halasztani kell, azt megpróbáljuk áttenni egy teljesen más időpontra. Közben a jegyvisszaváltásokat meg kell szervezni. Most ez így eléggé hirtelen érkezett az életünkbe, de igyekszünk a legjobb tudásunk szerint megoldani" - mondta Berta Zsuzsa az A38 képviseletében az ATV Híradójában. 

Éjféltől, reggel 5-ig életbe lépett a kijárási korlátozás is. Ez idő alatt csak munkavégzés, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet esetén lehet elhagyni a lakóhelyet.

Az MSZP elnöke nem tartja elégségesnek a miniszterelnök bejelentését.

"Ezek a hatástalan pótcselekvések, nem fogják megállítani a koronavírus terjedését, és nem húzzák ki az embereket a bajból" - vélekedett Tóth Bertalan. 

Az MSZP tömeges tesztelés bejelentésére, igazolt koronavírusos betegeknél 100 százalékos táppénz jogosultságra, kontaktkutatásra, álláskeresési támogatásra és az iskolák helyzetének megoldására számított.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink