Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-31 10:20:00

Állatkínzás gyanúja miatt nyomoznak a szadai szafaripark két elefántjának ügyében

A szadai szafaripark két elefántjának halála ügyében a Gödöllő Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályán állatkínzás bűntettének gyanúja miatt van folyamatban az eljárás – írja a Blikk a rendőrség válaszát idézve.

A szafaripark két elefántja, Betty és Mambo rejtélyes módon pusztult el, majd később kiderült, hogy gazdái ásták el a tetemeket, ami minden jogszabállyal ellentétes – írja a Blikk.

Az agrárminisztérium közleménye szerint a magyar hatóságok haladéktalanul megkezdték az ügy kivizsgálását. Azt írták, egy belföldi szállítást követően vesztette életét a két állat, de az eljárás még nem zárult le.

A Magyar Nemzeti Cirkusz közleményt juttatott el a Blikkhez, amelyből kiderül, az augusztus 18-án elhullt elefántok tulajdonosa René Kaselowsky ellen állatvédelmi és az állati melléktermékek kezelésére vonatkozó jogszabályok megsértése tárgyában eljárást indított a NÉBIH állatvédelmi, illetve élelmiszerlánc-felügyeleti jogkörében eljárva. Hangsúlyozzák ugyanakkor, hogy a Magyar Nemezti Cirkusz vagy a Szadai Szafari Park ellen semmilyen eljárás nem indult az ügyben.

Azt írják, „feltehetően az állatok elhullása szállítással összefüggésben történt. Tulajdonosuk Töltéstavára vitte őket, hogy megismerjék azt a területet, ahol a Casselly család egy parkot szeretett volna kialakítani számukra. Az volt a tervük, hogy ott töltik majd az elefántok békés nyugdíjas éveiket.”

A magyarallatvedelem.hu birtokába jutott levélben az áll, hogy állatkínzás gyanúja miatt, egyelőre ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség a szadai szafaripark két elefántjának halála ügyében. A Blikk kérdéseket tett fel az üggyel kapcsolatban a rendőrségnek, egy szűkszavú válasz érkezett, hogy a Gödöllő Rendőrkapitányság Bűnügyi osztályán állatkínzás bűntettének gyanúja miatt van folyamatban az eljárás. Az üggyel összefüggésben, a tervezett nyomozási cselekményekről egyéb információt nem áll módjukban adni.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink