Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-30 05:58:00

Megvan a Momentum miniszterelnök-jelöltje

A személyét 2021-ben fogják bejelenti - mondta Fekete-Győr András a Spirit FM Harcosok Klubja műsorában. A Momentum elnöke többek között arról is beszélt, mit vár az amerikai választástól, hogyan harcolna pártja a korrupció minden formájával szemben, valamint hogyan szeretne társadalmi békét fideszesek és ellenzékiek között.

Megvan a Momentum miniszterelnök-jelöltje

Fekete-Győr András szerint fontos magyar politikusként is állást foglalni az amerikai elnökválasztásban, hiszen hosszú évtizedek óta közvetlen katonai szövetségei vagyunk az Egyesült Államoknak, valamint rengeteg amerikai befektetés is van az országban.

A Momentum elnöke a Harcosok Klubjában kijelentette, hogy demokrata győzelmet remél, valamint bízik abban, hogy amennyiben Donald Trump veszít, akkor nem fogja megpuccsolni Joe Bident, alkotmányos válság helyzetet eredményezve azzal, hogy választási csalásra hivatkozva nem adja át az ovális iroda székét.

Közös lista kérdése

Gyurcsány Ferenc szintén a Harcosok Klubja vendégeként korábban azt mondta, hogy közös listát szeretne. Ennek kapcsán a Momentum elnöke megjegyezte, hogy harmadlagos, inkább negyedleges a közös lista kérdése, amiről szerinte a választókkal is érdemes beszélni. Ha a választót megkérdezik, hogy neki mi a fontos az ellenzéki összefogásban, akkor azt fogják mondani, hogy legyen a miniszterelnök közös, a Momentum ebben a kérdésben rendkívül el is kötelezett. Aztán azt is mondják a választók, hogy legyen a program közös- itt megjegyezte, hogy ennek a közös kereteit 2020 év végére az ellenzéki pártok tudják majd prezentálni.

Fekete- Győr szerint a “maffiaállamot választókerületi szinten lehet legyőzni, ezt a választók is értik: 106-ból kb. 60-at kell megnyerni, és akkor ott van a győzelem”. “Kitartok amellett, hogy ezek elemzői szempontból legitim viták, de a választókat kevésbé érdeklik” - tette hozzá a politikus.

Gyurcsány szerint ezzel szemben olyan választói nyomás alá kerülnek az ellenzéki pártvezetők, hogy nem lesz más megoldás, mint egy listára menni. Fekete-Győr határozottan kijelentette, hogy nem érez semmiféle választói nyomást ezzel kapcsolatban.

“Amikor napi szinten félszáz honfitársunkat veszítjük el, mindenki a megélhetését félti, nem lehet tudni, mit hoz a jövő, nem ez a listás dolog a fontos” - jelentette ki a Momentum elnöke.

A Momentum napi gondolkodása arra van ráállva, hogy a munkanélkülieknek hogyan lesz pénze, az önkormányzatok hogyan tudnak közvetlen európai forrásokhoz jutni, ezen is dolgoznak az EP-képviselőik.

A korrupciónak nincs színe

Fekete-Győr András a műsorban kijelentette, hogy a korrupció területén minden pártot- nem csak a Fideszt- el kell számoltatni. Ennek kapcsán emlékeztetett, hogy Kispesten a Paróczai Anikó, momentumos társa átláthatósági tanácsnokként harcol a korrupcióval szemben, ahol az MSZP-s színekben politizáló Lackner Csaba azzal büszkélkedett, hogy aki önkormányzati képviselőként nem csinál 100 millió forintot, az hülye, szerencsétlen. “A korrupciónak nincsen színe, az nem vörös, narancssárga vagy lila, hanem az a korrupció. Ezt fel kell számolni a politikából, másképp szerinte nincsen értelme” - jelentette ki a Momentum elnöke.

Hadházy Ákos nem kapott egyértelmű támogatást Bíró László ügyében az ellenzéki pártok részéről, Fekete-Győr erre azt mondta, hogy inkább a többi ellenzéki pártot kellene megkérdezni, mert a Momentum egy tapodtatnyit nem mozdult Hadházy Ákos mellől. Kijelentette, hogy nekik Hadházy egy nagyon fontos szövetségesük, ő meglehetősen gyakran beszél vele, Szerencs óta is.

Az más kérdés, hogy Hadházy egy autonóm politikai szereplő, akinek megvannak a saját maga elképzelései, jegyezte meg arra utalva, hogy az SZFE-vel egy időben szervezett tüntetést a Kunigunda utcába.

Ami Bíró László korrupciós ügyét illeti: a Jobbik megígérte nekik, hogy belsőleg kivizsgálják a kérdést. Fekete-Győr szerint magyar hatóságokra tartozik, hogy egy ilyen esetben lépnek-e vagy sem.

Azt viszont leszögezte, hogy neki a kampány során nem említette ezt Hadházy, ezért személyesen nehezményezte azt, hogy bele lett húzva egy olyan helyzetbe, ahol nem érezte, hogy ott kellene lennie.

Indulhat-e Hadházy Ákos momentumos színekben?

Arra a kérdésre, hogy Hadházy Ákosból lehet-e momentumos vagy Momentum által támogatott képviselő-jelölt 2022-ben, Fekete- Győr kijelentette, hogy ő nem fogja ennek akadályát látni. Az egyéni képviselő-jelöltek körében előválasztás lesz, és ez jövő év közepén, nyár előtt elkezdődik, szerinte elképzelhető, hogy ott lila színekben induljon a független országgyűlési képviselő.

Szél Bernadettel is hasonló helyzet, de leszögezte, hogy ezt a politikusoknak kell majd eldönteni, hiszen hosszú évek óta küzdenek, minden embernek megvannak a saját határai, de ő örülne neki, ha folytatnák,

Fekete-Győr azt mondta, hogy a szerencsi az eredmény azt mutatja, hogy előválasztásra van szükség. Ennek kapcsán megjegyezte, hogy még beszélgetés, vita tárgya, hogy hány egyéni választókerületben kell előválasztást tartani. Ő maga szereti az előválasztás intézményét, de nincs meggyőződve arról, hogy mind a 106-ban kell.

Bíró László kapcsán, hogy az ellenzéki jelölteknél felmerülő etikai kódexbe beleférne-e, hogy a jelöltnek korábbi rasszista bejegyzései legyenek, Fekete-Győr úgy fogalmazott, hogy örülne, hogyha nem férne bele.

Nagyon fontos a közös program és a közös miniszterelnök-jelölt, viszont a választóknak választási opciót is érdemes biztostani elemzők szerint. Ugyanis egy kisebbségnek fontos az ellenzéki pártok közötti a választás lehetősége, de ha az a kisebbség nem megy el szavazni, bukni lehet a szavazást. Lehet egy hálózati veszteség a teljes közös indulásnál.

Arra, hogy kivel szeretnének közös listán lenni, Fekete-Győr azt mondta, hogy a Momentumhoz egy Szabó Tímea-Karácsony Gergely vezette Párbeszéd közel áll, “velük bármikor meginnék egy sört, elmennék egy jót enni, szórakozni, megvan ez a fajta jó személyes kémia”, majd hozzátette, még az LMP-vel is érez egy ilyet a zöldpolitika miatt és a Kutyapárt is ott van a körben. Közben azt is megjegyezte, hogy kérdés, hogy ebből mi valósítható meg, de ha külön lista lesz, rájuk tekintenek a természetes szövetségesként. A Jobbikról elmondta, hogy egy távolabbi ideológiát képvisel, és a Bíró László-féle jobbikos jelöltek miatt nehezebb köztük a megegyezés bizonyos jelöltek esetében, de hangsúlyozta, hogy a Jobbik egy korrekt partner, akivel lehet együttműködni és az adott szót betartják, ami neki kifejezetten kellemes csalódás volt a párttal kapcsolatban.

Ellenzéki együttműködés-ideológiai egység?

Gyurcsány szerint a mai ellenzék pártjai kulturálisan közelebb állnak egymáshoz, mint az ő kormányzása idején az MSZP és az SZDSZ. Arra a kérdésre, hogy a régóta tartó ellenzéki lét mennyire sodorta közel egymáshoz az ellenzéki pártokat, a Momentum elnöke elmondta, hogy a Fidesz-ellenesség időlegesen felül tudja írni az ideológiai különbségeket, de csak egy időre.

“Nem hiába ülnek le olyan pártok egy asztalhoz, ahol az egyik rasszista, cigányellenes múlttal érkezik, a másik az egy Európa-párti múlttal, a harmadik egy zöld jelennel- sokféle ember megfér most az asztalnál azért, mert felettük lebeg Orbán Viktor képe, amit le kell váltani. Viszont ez a kép össze fog törni” - Fekete-Győr bízik benne, hogy ez 2022-ben fog bekövetkezni, és utána vissza fog állni egy egészséges demokratikus verseny ideológiák között is.

De itt nem csak az ideológiák lehetnek érdekesek, hanem az is, hogy hogyan csinálják a politikát- vannak olyan pártok az együttműködésben, akik voltak már kormányon, annak minden pozitív és negatív hatásával, ők már szembesültek a korrupcióval, nekik is volt pártként részük a korrupcióba, vezették válságba Magyországot- hangsúlyozta a politikus. Viszont ezzel nem azt akarja mondani, hogy Gyurcsány Ferenc vagy az MSZP ne legyen az asztalnál, mert a negatív tapasztalatokból is tanulni kell. “Fontos az, hogy mit rontottuk el az elmúlt 30 évben, és aztán csináljuk sokkal jobban. Az a célunk, hogy jól kormányozzunk: nem lopni, hazahozni a tudást külföldről és társadalmi békét teremteni, fideszesek és ellenzékiek között, jobboldaliak és baloldaliak között.” Ennek a célnak az elérése érdekében ő is törekszik arra, hogy jó személyes kapcsolatot ápoljon a többi ellenzéki párttal és vezetőikkel.

A miniszterelnök-jelölt személyével kapcsolatban elmondta, hogy egy Momentumos jelöltet látna legszívesebben. A Momentumnak lesz miniszterelnök-jelöltje, aki már megvan, de csak a jövő évben fogják a személyét bejelenteni.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink