Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-29 14:38:00

DK: a kormány alkalmatlansága már a mentőszolgálat működését is veszélyezteti

A kormány alkalmatlansága már a mentőszolgálat működését is veszélyezteti - állítja a Demokratikus Koalíció (DK).

A DK szóvivője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Népszava hírére hivatkozott, mert a lap úgy tudja, hogy a mentők hétfőn több mint nyolcezer, szerdán pedig újabb 4-5 ezer közötti helyszínre nem értek oda mintát venni a koronavírus-gyanús emberektől.

Barkóczi Balázs azt mondta, hogy a kormány nemcsak az egészségügyet, de a mentőszolgálatot sem készítette fel a járvány második hullámára. Hozzátette, a kabinetnek az egész nyár a rendelkezésére állt, hogy bővítse az egészségügyi ellátást és a mentőszolgálat kapacitásait, még sem tett semmit az ügyben.

A Demokratikus Koalíció választ vár Kásler Miklóstól, az emberi erőforrások miniszterétől arra, hogy hány esetben nem értek ki a mentők olyanokhoz, akik azonnali ellátásra szorultak volna és hány esetben követelt emberéleteket, hogy az elégtelen kapacitás miatt a mentők nem tudtak kiérkezni - sorolta kérdéseiket. A politikus hangsúlyozta, nem csak a koronavírus-gyanús esetekről beszél, mert egy szívroham, vagy egy agyvérzés esetében percek dönthetnek életről vagy halálról.

Hétfőn még Orbánnal egyeztetett Vidnyánszky Attila, akiről kiderült, hogy koronavírusos

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink