Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-29 06:03:00

Virológus: azt szenvedjük meg most, hogy tavasszal jók voltak az adataink

A halálozási mutatók tekintetében azért áll jobban Olaszország és Spanyolország most, mint tavasszal, mert ők megszenvedték az első hullámot, Magyarország viszont éppen fordított arányokat mutat. Erről Rusvai Miklós virológus beszélt az ATV Start című műsorában.

A szakember hozzátette: azokban az országokban, amelyekben a halálozási adatok magasak voltak tavasszal, mint Spanyolország, Olaszország és Svédország, ott most alacsonyabb halálozási ráta. Magyarország fordított arányokat mutat: az első hullám idején nem engedte el a járványt, nemzetközi összevetésben is alacsony volt a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma is, most viszont megpróbáljuk megúszni a járványkezelést gazdasági megszorítások nélkül, aminek következménye a fertőzöttek számának gyors növekedése. Azt szenvedjük meg, hogy tavasszal jók voltak az adataink – fogalmazott a szakember.

A pozitív esetek számának drasztikus emelkedésével kapcsolatban Rusvai Miklós elmondta: még mindig nagyon magas, 20 százalék körüli a teszteken belül a pozitív esetek aránya. Sokkal több tesztet kéne végezni, így sokkal több fertőzöttet lehetne otthon tartani – tette hozzá. Szerinte a kapacitáshiány az oka annak, hogy nincs több tesztelés Magyarországon.

A szakember szerint azzal, hogy tavasszal nem engedtük el a járványt, lehetővé vált a lakosság, a hatóságok és az egészségügy felkészülése. Ennek köszönhető részben szerinte, hogy a bár a halálozások száma is emelkedik, de közel sem olyan ütemben, mint a fertőzötteké. A statisztikáink rosszak, de jobbak, mint azoké az országoké, amelyek a tavaszi hullámot engedték el.

Koronavírus: rekordot döntött az egy nap alatt elhunytak száma

 

Rusvai Miklós elmondta: az egészségügyi szakemberek egyetértenek abban, hogy a járvány megfékezéséhez több tesztelésre és szükség esetén szigorításokra van szükség, ám hozzátette: a döntést a kormánynak az egészségügyi és gazdasági szakemberek meghallgatása után kell döntenie.​

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink