Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-27 11:08:00

Gyurcsány Ferenc Joe Bident szeretné az Egyesült Államok következő elnökének

Az Amerikai Egyesült Államok polgárai november 3-án járulnak a szavazóhelyiségekbe, hogy 59. alkalommal megválasszák az USA elnökét – írta közleményében Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke. Szerinte miközben a döntés kizárólag az USA állampolgárainak a joga, a döntés következményei az egész világra, így az Európai Unióra, és benne Magyarországra is erősen kihatnak.

Európának az az érdeke, hogy az USA elnöke Európában erős szövetségest lásson, ne pedig gyengíteni való ellenséget – írja Gyurcsány Ferenc. Úgy látja: „Európának az az érdeke, hogy az USA a nemzetközi kapcsolatokban a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködést szorgalmazza a szembenállás helyett. Európának az az érdeke, hogy a kereskedelmi megállapodások csökkentsék a kereskedelem költségeit, így csökkentsék a fogyasztói árakat, ahelyett, hogy a védővámok révén növelje azokat. Európának az az érdeke, hogy az egyre kevésbé biztonságos világunkban az USA a világtörténelem legsikeresebb katonai szövetsége, a NATO és a szolidaritás megerősítése, ne pedig gyengítése ellen dolgozzon. Európának az az érdeke, hogy az USA elnöke és kormánya a demokrácia, az emberi jogok és a jogállamiság szellemében gyakorolja vezető szerepét a világban, ahelyett, hogy diktátorokat, autokratákat ölelne keblére és adna számukra nemzetközi legitimációt."

A DK elnöke szerint „ami Európa érdeke, az Magyarország érdeke is. Ami Magyarország érdeke, azt képviseli a Demokratikus Koalíció is. Éppen ezért a Demokratikus Koalíció annak drukkol, hogy az amerikaiak döntése következtében Joe Biden legyen az Amerikai Egyesült Államok következő elnöke."​

Így zajlott az utolsó elnökjelölti vita Trump és Biden között

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink