Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-24 07:50:00

Óraátállítás: döntéshozói körben csak puhatolózás van arról, a téli vagy a nyári időszámítás maradjon

A Magyar Alvás Szövetség elnöke szerint még nincs eldöntve, hogy 2021-től melyiket alkalmazzuk majd, az óraátállítást ugyanis ekkortól az Európai Unió eltörölte.

G. Németh György az ATV Start című műsorában azt mondta, szerinte a döntés nagyon lassan megy, a kérdést ugyanis az Unió nemzeti hatáskörbe helyezte, de a kormányok még "nemigen mozdultak". A szövetség elnöke szerint a döntéshozói körben egyelőre csak puhatolózás van a kérdéssel kapcsolatban.

Az óraátállítással kapcsolatban G. Németh György azt mondta, az ember szervezete ezt megérzi - van akié jobban, van akié kevésbé. Vannak olyanok, akik egy ilyen átállásnál akár több napig is érzik ennek a hatását.

2017-ben élettani Nobel-díj járt az alváskutatásért, a napszakos ritmusok jelentőségének és szerveződési mechanizmusának feltárásáért, a szövetség elnöke szerint ezzel felértékelődött az alvás élettani szerepe. A cirkadián ritmus, ami meghatározza, hogyan élünk, éppen a nappalok és éjszakák váltakozásán alapul, szervezetünk ávezredeken keresztül ehhez alkalmazkodott, ezt nem jó mesterségesen megzavarni - vélekedett G. Németh György.

Hétvégén még óraátállítás, aztán megszabadulunk tőle

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink