Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-22 17:59:00

Koronavírus: karantén alá helyeztek 12 községet Litvániában

Karantén alá helyeztek 12 községet Litvániában, ahol nemrég bevezették az úgynevezett "közlekedési lámpa" koronavíruskezelő rendszert.

Az érintett településeken különleges védelmi szabályozást vezetnek be, amely hétfőtől november 9-ig tart. Az intézkedések keretében egyebek között korlátozzák a tömegközlekedési eszközön utazók számát, illetve maszkviselésre köteleznek minden, hatodik életévét betöltött embert a nyilvános beltéri területeken. Az állami intézményeket és cégeket pedig arra utasították, hogy álljanak át teljes mértékben vagy részlegesen a távmunkára.

A litván kormány azután döntött a "közlekedési lámpa"-koronavíruskezelő rendszer bevezetéséről, hogy a csaknem hárommillió lakosú balti országban a hónap során négyszer is rekordot döntött a naponta feljegyzett koronavírus-fertőzöttek száma. Litvániában eddig 8239 igazoltan koronavírus-fertőzöttet, valamint a fertőzésből eredő 120 halálesetet regisztráltak.

Az új rendszer értelmében a közlekedési lámpa valamelyik színével kell jelölni a járványhelyzetet a litvániai községekben, ennek alapjául az elmúlt 14 nap során feljegyzett újabb eseteket és a pozitív koronavírus-tesztek arányát veszik. A zöld szín alacsony, a sárga közepes, a piros szín pedig magas mutatókat jelöl.

A balti országban ezenkívül korlátozásokat vezettek be a kávéházakra, a bárokra, az éttermekre és a diszkókra is, amelyek hétfőtől csakis éjfélig tarthatnak nyitva, és regisztrálniuk kell vendégeiket.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai szerint Litvániában az elmúlt két hétben az új fertőzöttek 100 ezer lakosra jutó átlagos száma 102,8 volt.

Koronavírus-járvány: A teljes lakosságot letesztelik a szlovákok

 

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink