Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-22 11:16:00

Gulyás: a vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina

A csütörtök délelőtt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tartott kormányinfót, ahol többek között a járványügyi intézkedésekről, a vakcináról és az ATV kérdésére az SZFE-ről is szó esett: a kormány az ügyben nem tárgyaló fél, ezért csak sok sikert tud kívánni a feleknek.

A kormány hosszan tárgyalt a vírusügyi helyzetről: Európában és a világban mindenhol romlik a helyzet, Magyarország sem kivétel. Ennek ellenére Magyarországon 1305 halálos áldozata van a koronavírus-fertőzésnek: 8 ország van előttünk, 18 mögöttünk. 1 millió főre 129 áldozat esik, ez pedig kisebb mint az uniós átlag. Erről Gulyás Gergely kancelláriaminiszter beszélt a csütörtöki kormányinfón.

Hozzátette: a kórházi ágyak 47 százaléka üres, műtéteket egyelőre nem kell halasztani. Minden eszköz rendelkezésre áll, de az orvosokat és ápolókat is meg kell becsülni. November elsejétől 20, 2022 januárjától 30 százalékkal nő az ápolók fizetése. Ami az orvosokat illeti, a kormány elfogadta a MOK bértábla-javaslatát, az Országgyűlés pedig egyhangúlag fogadta el az orvosi jogállásról szóló javaslatot – emlékeztetett a miniszter.

A vírusnak akkor lesz vége, ha lesz vakcina – mondta a miniszter.

Az Európai Unió az Astra Zenecával írt alá szerződést. Az ország 6,5 millió oltóanyaghoz jut, ha elkészül a vakcina. Az operatív törzs szakértők bevonásával vizsgálja az orosz és kínai vakcinákat. 

A kormány továbbra is arra biztat mindenkit, hogy oltassa be magát influenza ellen. 1,3 millió oltóanyag áll rendelkezésre, de ha szükséges, akkor külföldről tudnak beszerezni vagy gyártani is tudnak – tette hozzá Gulyás Gergely.            

Mindenkit arra kérnek, hogy ne menjenek külföldre síelni – hangsúlyozta a kancelláriaminiszter, ugyanakkor hozzátette: ismételten meghosszabbodik 2021. június 30-ig a Széchenyi Pihenő Kártyára (Szép-kártya) utalt összeg szociálishozzájárulásiadó-mentessége.
Egy szlovák állampolgár belga rendőrök általi, két évvel ezelőtti meggyilkolásával kapcsolatban újságírói kérdésre Gulyás Gergely reményét fejezte ki, hogy a belga rendőrségben visszaszorul az idegenellenesség. Ez valóban a jogállamiság durva sérelme – mondta a miniszter.

SZFE és a kormánytagok tesztelése

Az ATV SZFE-vel kapcsolatos kérdésére, amely szerint hogyan szándékoznak érvényt szerezni Szarka Gabor kancellár kiürítésre vonatkozó utasításának, Gulyás Gergely azt mondta: a kormány az ügyben nem tárgyaló fél, ezért csak sok sikert tud kívánni a tárgyalófeleknek.

Arra a kérdésünkre, hogy népegészségügyi helyzetre hivatkozva kiüríthetik-e az SZFE-t, Gulyás Gergely ezt válaszolta: ha valahol koronavírus-fertőzés tömegesen terjed el, akkor onnantól népegészségügyi kérdés. A kormánynak viszont nincs politikai célja az SZFE-vel kapcsolatban.

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos orvosi vélemények rendkívül széttartóak, ezért a kormány rendkívül óvatos a járvány lefutásával kapcsolatban – mondta Gulyás Gergely. Óvatosan optimisták azzal kapcsolatban, hogy jövő nyárra lehet vakcina.

A pozitív koronavírus-tesztet produkáló Varga Judit igazságügyi miniszterrel és a kormánytagok tesztelésével kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: ezen a téren a miniszterekre nem vonatkoznak más szabályok, mint másokra.

Arra a kérdésünkre, hogy miért vonja vissza sorra a Fidesz-KDNP kormánytag-képviselőjelöltjeit a budapesti egyéni választókerületekből, Gulyás Gergely azt válaszolta: szerinte nem újdonság, hogy a kormánytagok fokozottan és személyesen részt vesznek a kampányban.

A főpolgármester kijelentésére reagálva, amely szerint a Fidesz ezzel elismerte, hogy megbukott Budapesten, Gulyás Gergely úgy reagált: visszafogottabb lenne Karácsony Gergely helyében, hiszen a Fidesz Budapesten ma is 40 százalék fölött áll, míg Karácsony pártja, a Párbeszéd 1,2 százalékon van.

Minimálbér, további szigorítások és influenza elleni oltás

Arra a kérdésre, hogy mekkora lesz a minimálbér 2021-től, Gulyás Gergely azt válaszolta, hogy a kormány várja a munkavállalók és a munkáltatók megegyezését, de elkötelezett az ügyben, hogy segítse a társadalom legszegényebb tagjait.

Ha emberi életeket tudunk megvédeni szigorításokkal, a kormány lépni fog – mondta kérdésre válaszolva Gulyás Gergely. Az uniós átlag felénél tart az ország mind a fertőzöttek, mind a halálos áldozatok számát tekintve – tette hozzá a miniszter.

Arra a kérdésre, hogy a kormány visszatart-e az influenza-oltásból készletet, Gulyás Gergely azt mondta, a kormány nem tartalékol, ha fogytán lesz az oltóanyag, akkor újat rendelnek.

Pénteki tüntetés és Putyin

Az Origo kérdésére, miszerint az ellenzék tüntetést hirdetett a hétvégére (Hadházy Ákos által szervezett tüntetésen az ellenzéki pártok nem vesznek részt, részvételre nem buzdítanak) Gulyás Gergely kijelentette, hogy a kormány semmilyen tömegrendezvényt nem tart október 23-án, mert ezt tekintik jelen helyzetben felelős magatartásnak.

Az Mfor kérdésére Gulyás elmondta, hogy a Putyin-Orbán találkozónak még nincs konkrét időpontja, az is elképzelhető, hogy átcsúszik a jövő évre.

Karantén és állami vezető kórházban

A hvg.hu kérdésére, hogy az igazolt fertőzöttek később kapják meg a hatósági házikaranténról szóló határozatot, Gulyás elmondta, hogy ők biztosan tudják, hogy otthon kell maradni, a hatóság leterheltsége miatt azok élveznek előnyt, akik esetében kérdéses lehet. Azt is elmondta, hogy tárgyalnak a háziorvosokkal, és nem szükséges államosítani a praxisokat a megállapodáshoz.

A Telex kérdésére, hogy egy állami vezető kórházi ápolásra szorul koronavírus miatt, Gulyás megerősítéssel válaszolt. Varga Judit kapcsán, hogy a kormánytagokra vonatkozó protokollon kell-e szigoritani, Gulyás elmondta, hogy az indokolt intézkedéseknek maximálisan alávetik magukat. 

Gulyás helyett Fürjes

Arra a kérdésre, hogy Gulyás személyes döntése volt-e az, hogy nem indul az egyéni választói körzetében, a miniszter azt mondta, hogy nem a saját döntése volt. Saját döntéseként indult volna, de a Fidesz elnöksége úgy döntött, hogy a kampányban van rá szükség. Szerinte a helyette induló Fürjes Balázs kiválóan alkalmas a győzelemre. A választásra vonatkozó szabályokhoz csak akkor akarnak hozzányúlni, ha feltétlenül szükséges. A választókerületekhez nem szándékoznak hozzányúlni, mivel sokkal több vitát eredményezne, mint ha hagyják jelenlegi állapotba. Bizonyos technikai szabályokon, pl. az átjelentkezőknél jelentkező sorban állás, vagy a kamupártok kérdése elképzelhető változgatás, de érdemi kérdésekben nem akarnak.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink