Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-15 17:30:00

Vagy durva visszaélés történt, vagy brutális cigányellenes kommenteket lájkolt Bíró László

Az atv.hu birtokába került screenshotok tanúsága szerint egy, a szerencsi időközi választáson vasárnap alulmaradt jobbikos politikus privát profiljával megegyező névvel szereplő felhasználó a cigányságot negatívan minősítő, illetve durván ócsárlómegjegyzésekkel fejezte ki egyetértését a közösségi oldalon. Az egyik, Bíró László nevű felhasználó által lájkolt rasszista kirohanás fölött egy Bíró László néven írt komment is látható, a hozzá tartozó profilkép feltűnően hasonlít (mondhatni megegyezik) az antiszemita Facebook-kirohanásairól ismert jobbikos politikuséval.

Azoknak a hozzászólásoknak az írói, amelyeket egy Bíró László nevű felhasználó lájkolt, ráadásul ott vannak a jobbikos politikus ismerősei között, de a posztokat, amelyekhez a kommentek tartozhatnak, ma már nem látjuk, ugyanis nyári antiszemita botránya után Bíró elérhetetlenné tette idén augusztus előtti Facebook-előéletét ismeretlenek számra.

Bíró Lászlóval kapcsolatban még a választási kampányban hozta le először a Magyar Nemzet, hogy a közösségi oldalán rasszista, antiszemita véleményeket is megfogalmazott. A szerencsi időközi választáson az ellenzék által támogatott képviselőjelölt Budapestet "Judapestnek" nevezte és mostani szövetségeseit, a DK tagjait pedig "szemkilövetőknek" minősítette. Bíró László a cikk megjelenése után a Facebookon kért bocsánatot, leírva, hogy "keresztényként hisz a megbocsátás és változás erejében".

Az atv.hu birtokába került fotók alapján Bíró László, vagy egy, az ő nevét viselő és a Bíró korábbi antiszemita posztjaiból ismert profilképéhez megtévesztésig hasonlító felhasználó rasszista töltetű, durván cigányellenes kommenteket lájkolt Facebookon. Az egyik fotón szereplő komment tanúsága szerint a kommentfolyam 8 és fél évvel az Orbán-kormány hatalomra jutása után keletkezett, tehát 2018-2019 fordulóján lájkolta a jobbikos politikus, vagy hasonmása többek között ezt a hozzászólást: "Minden forint pazarlás, amit a cigányokra költünk!" valamint "Koszos cigányok! A magyar (i)GAZSÁGSZOLGÁLTATÁS pedig szégyellje magát! És mindenki, aki ehhez nevét adja. Rendőrök, bírók, stb…"

Mivel két évvel ezelőtti, durva antiszemita kijelentéseinek nyilvánosságra kerülése után Bíró László elérhetetlenné tette Facebook-előéletét ismeretlenek számára, nem tudjuk ellenőrizni, hogy az inkriminált kommenteket valóban nála helyezték-e el ismerősei, és valóban ő lájkolta-e őket. Annyi biztos, hogy a két, Bíró (vagy hasonmása) által lájkolt komment elkövetője valóban a jobbikos politikus Facebook-ismerőse. Ez azonban, és Bíró korábbi durva rasszista kirohanásai még nem bizonyítják minden kétséget kizáróan, hogy ő vagy egy vele megegyező nevű másik felhasználó lájkolta-e ismerőse „koszos cigányozó" kommentjét.

Az atv.hu mindenesetre a felmerült kérdések tisztázása érdekében csütörtök kora délután levelet írt Bíró Lászlónak a Jobbik sajtóosztályán keresztül. Eddig nem kaptunk választ, de amint kapunk, frissítjük a cikket. Levelünkben a következő kérdéseket tettük föl:

- Tőle származik-e az egyik csatolt képen a neve alatt szereplő komment?
- Valóban ő lájkolta-e a nem tőle származó, egyébként nem közszereplők által írott kommenteket?
- Ezekért a lájkokért bocsánatot kér-e a hazai roma közösségtől úgy, ahogy korábban az ATV-ben a hazai zsidóságtól tette korábbi kijelentéseiért?

Mint ismert, Borsod megye 6. számú választókörzetében szoros csata után Koncz Zsófia, a Fidesz jelöltje győzedelmeskedett vasárnap. Bíró László 46, míg Koncz Zsófia 51 százalékot kapott.

atv.hu​

Ajánlom

További belföldi híreink