Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-12 10:13:00

Örökre eltiltották a vezetéstől a Dózsa György úti gázolót, most mégis jogosítvány nélkül vezetett egy Mercedest

M. Richárdot első fokon négy év fogházra ítélték, örökre eltiltották a vezetéstől, és amúgy sem volt most jogosítványa, mert azt már korábban bevonták az eljárás miatt.

A Bors írta meg, hogy az ítélet ellenére a férfit egy német rendszámú Mercedésszel igazoltatták múlt szerdán a Váci úton. A lap információi alapján az intézkedés után lezárta a kocsit, és gyalog távozott a helyszínről. 

A rendőrség a következőket írta meg a lapnak: október 7-én 22 óra 30 perckor közúti ellenőrzés során igazoltattak egy 43 éves férfit, aki azt mondta a rendőröknek, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, amit a rendőrök leellenőriztek, és kiderült, hogy a férfi ellen bírósági eljárás van folyamatban, amelynek jogerős ítéletéig bevonták a vezetői engedélyét. 

M. Richárd még 2017-ben, a Dózsa György úton csapódott nagy sebességgel egy szabálytalanul kanyarodó Citroënbe a Mercedesével. A buszmegállóba lökte a Citroënt, több ember megsérült, ketten pedig meghaltak. A férfi a szakértők vélemény szerint nemcsak kábítószerezett a baleset előtt, de közel 130 kilométeres sebességgel hajtott.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink