Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-09 12:20:00

Újabb egyeztetésre hívta Pintér Sándor a Magyar Orvosi Kamarát

Példa nélküli gyorsasággal és parlamenti támogatással fogadták az orvosi béremelésről és a hálapénz kivezetéséről szóló törvényt. Egy 2013-as felmérés szerint az orvosok csupán 6 százaléka támogatja a hálapénzt.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint a hálapénz kivezetése nagyon rövid időn belül érdemi változást fog hozni. Az orvos az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy mivel január 1-je után tiltott bűncselekmény lesz, ezért sokan nem fognak kockáztatni, és az emberek számára ki fog derülni, hogy a magyar egészségügy tisztességesen, hálapénz nélkül is ellátja a betegeket.

Kincses szerint a törvény beterjesztésének a módja, valamint az, hogy ők sem tudtak róla, továbbá nem volt hivatalos idejük a véleményezésre, mindenképp komoly ellenállást szült az orvostársadalomban. Valamint azt is kifogásolta, hogy akár két évre ki lehet rendelni az orvosokat. A MOK elnöke leszögezte, hogy az orvosok nem katonák, nem ezzel a szemléletmóddal választották a hivatásukat. “Az, hogy Dombóváron nincs orvos, ezért Kecskemétről valakit áthelyezzenek 2 évre békaidőben, ez elfogadhatatlan” - hangsúlyozta Kincses, aki szerint járványhelyzetben ez viszont elfogadható, hiszen azért vannak, hogy segítsenek.


Az orvos elmondta, hogy abból tudnak kiindulni, ami a Magyar Közlönyben megjelent törvényszövegben van, a kérdésben Orbán Viktor HírTV-nek adott interjúja nem bír jogi kötőerővel. 


Azt remélik, hogy folytatódnak a tárgyalások, és tudják ezeket korrigálni, jelenleg ugyanis ez a javaslat rendkívül hibás. Hangsúlyozta, hogy békeidőben nem lehet vezényelni az orvosokat.

A MOK-nak a legnagyobb problémája az, hogy nem ismerik a részletszabályokat, amúgy azért akartak béremelést, hogy az orvos egy munkahelyen is meg tudja keresni a megfelelő bért, ne legyen senki rákényszerítve a párhuzamos munkavégzésre, kizsákmányolásra. Szóval magával a szabályozás céljával egyet tudnak érteni, viszont a szabályozás egyértelműségét hiányolják.

Szerinte a törvényben amúgy nem az állami- és magánszektor közötti választás szerepel, hanem a párhuzamos munkavégzéshez való engedélykérés.

Az egészségügyi szakdolgozók érdekei kapcsán elmondta, hogy a gyógyítás csapatmunka, viszont minden kamara köteles a saját ügyeit képviselni, ezért nem utasítják el teljesen a törvényt.

Kincses elmondta, hogy Gulyás Gergely megígérte kormányinfón, hogy lesz egyeztetés, ezen felül pedig Pintér Sándor levelét már megkapta egy hét eleji egyeztetésre.

Orvosbéremelés: nem egészen az lett, amire a Kamara számított

atv.hu 

Ajánlom

További belföldi híreink