Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-09 09:11:00

Karácsony Gulyás adóemeléssel kapcsolatos kijelentésére: "ez szuper hír!"

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón úgy reagált a főváros korábbi ötletére, hogy "a kormány semmilyen adóemelést nem támogat".

Karácsony Gergely Facebook-posztjában felidézi: a minap felvetették, hogy azok a nagy cégek, akiket nem érintett kedvezőtlenül a válság, egy átmeneti, kis mértékű adóval segítsenek azoknak, "akik viszont majd bele gebednek". Így például a Fővárosi Önkormányzatnak, amelynek egyszerre kell elviselnie az iparűzési adóbevétel több, mint 20 százalékos visszaesését és a kormány különadóját.

"Gulyás miniszter úr erre tegnap azt mondta, hogy a kormány  nem támogat semmilyen adóemelést.  Ez szuper hír! Mert ebből az következik, hogy a kormány visszavonja azt a döntését, amellyel a többszörösére emelte a Fővárosi Önkormányzatra kivetett adót. Az október 15-i Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa ülésen miniszter úrnak lesz módja érvényt szerezni a saját szavainak, támogatva azt az indítványt, amelyet egyébként a fővárosi Fidesz-KDNP frakció javaslatára, egyhangú szavazással hozott a Fővárosi Közgyűlés: vonják vissza a Budapest adót!" - írja a főpolgármester.

A minap felvetettük, hogy azok a nagy cégek, akiket nem érintett kedvezőtlenül a válság, egy átmeneti, kis mértékű...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. október 8., csütörtök

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink