Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-06 12:19:00

Október 6 - "a vértanúk hősi halálából erő lett"

Ma van az aradi vértanúk kivégzésének 171. évfordulója. A kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította október hatodikát arra emlékezve, hogy 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc tizenhárom honvédtábornokát, Pesten pedig Batthyány Lajos grófot, az első magyar felelős kormány miniszterelnökét.

Október 6 - "a vértanúk hősi halálából erő lett"
Fotó: MTI

Áder: az aradi vértanúk hősi halálából erő lett

"Az aradi vértanúk hősi halálából erő lett, örök jel, hogy a magyarok szabadságharcát túlerővel le lehet törni, de szabadságvágyukat elfojtani nem lehet" - mondta Áder János köztársasági elnök kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A köztársasági elnök arról beszélt: 1849. október 6-a az aradi tizenhármak kivégzésének évfordulója, "egy dátum és egy szám", amelyet már iskoláskorunkban megtanultunk. Hozzátette: a dátum és a szám "keveset mond el a rideg valóságról, a fájó részletekről", pedig annak a napnak a drámája "nagyon is személyes, nagyon is emberi volt".

A köztársasági elnök úgy fogalmazott, 1849. október 6-a a "példátlan bosszúhadjárat legsötétebb napja", az eljárások az érvényes magyar törvényeknek nem feleltek meg, az ítéletek többnyire előre készen álltak, és az esetleges tárgyalás csak a látszat megtartására szolgált.

Benkő: a magyar nép mindig a szabadságért küzdött

Több mint ezeréves történelme során a magyar nép mindig a szabadságért küzdött - hangoztatta a honvédelmi miniszter. Benkő Tibor a Fiumei úti nemzeti sírkertben, a Batthyány-mauzóleumnál tartott megemlékezésen hangsúlyozta: "nem csak a szabadság népének nevezhetjük magunkat", azt is elmondhatjuk, hogy "soha, de soha nem adjuk fel a küzdelmet".

A miniszter azt mondta, a magyar történelem küzdelmei nem voltak hiábavalóak, hiszen most is itt élhetünk a Kárpát-medencében magyarként, elhivatottan és elkötelezve népünk békéjéért és biztonságért.

Karácsony: amikor rájuk emlékezünk a végtelen hazaszeretet és bátorság előtt hajtunk fejet

„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és hazám, tudom megértik azt a szolgálatot.” Ezek voltak Aulich Lajos, honvédtábornok utolsó szavai 1849. október 6-án, Aradon - írja facebook-oldalán a főpolgármester. Karácsony úgy fogalmaz: évről évre megemlékezünk Batthyány Lajosról, az első felelős magyar kormány miniszterelnökéről és a tizenhárom aradi vértanúról, akik hittel, bátorsággal szolgálták a magyar hazát, utolsó lélegzetvételükig. 

Azóta eltelt 171 év, ők pedig ma, amikor a köz szolgálata egyre inkább azt jelenti, hogy a politikus önérdekeinek, saját jólétének megfelelően cselekszik, különösen példával járhatnak előttünk - írja.

„Szolgáltam, szolgáltam, mindig csak szolgáltam. És halálommal is szolgálni fogok. Forrón szeretett magyar népem és...

Közzétette: Karácsony Gergely – 2020. október 6., kedd

MSZP: mindannyian közös célért haltak meg

A vértanúk között nemcsak magyarok voltak, hanem német, osztrák, lengyel, horvát, szerb és örmény származásúak is, de mindannyian közös célért, a magyar szabadságért harcoltak és haltak meg - írja közösségi oldalán a párt. Hozzáteszik, nevüket mindenki ismeri: Lahner György, Aulich Lajos, Damjanich János, Knezich Károly, Leiningen-Westergurg Károly, Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Nagysándor József, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Schweidel József, Vécsey Károly.

Emlékezzünk az aradi vértanúkra! 1849. október 6-án végezték ki Aradon a magyar szabadságharc 13 honvédtábornokát,...

Közzétette: MSZP – 2020. október 5., hétfő

Jobbik: emlékezzünk a magyar szabadság hőseire!

"Milyen különös, hogy Haynau bíró is keresztény és én is az vagyok. Csak az ördög keverhette így össze a kártyákat" A 171 évvel ezelőtti szavak - a legenda szerint Knézich Károly honvéd tábornok kivégzés előtti szavai - sokakban ma is feszítő értetlenséggel csenghetnek. Másfél évszázad telt el és még két évtized és a nemzet szabadságát tipró rezsim, bár az eszközök finomodtak, bitófára senkit nem küldenek, ellenben nap mint nap "vetemednek arra, hogy elhallgattassák azokat, akik nem értenek egyet velük" - írja közleményében a párt.

A Jobbik sokkal több szabadságot, nagyobb jólétet és büszkeséget kíván az országnak és minden magyar embernek az aradi vértanúk emléknapján! - fogalmaznak.

DK: tisztelettel emlékezünk

A Demokratikus Koalíció szintén Facebook-oldalán, egy fotóval emlékezett, amelyhez azt írták: "tisztelettel emlékezünk azokra a hősökre, akik a magyar szabadság melletti kiállásukért vállalták a golyó, vagy kötél általi halált!"

atv.hu/MTI

Ajánlom

További belföldi híreink