Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-10-02 07:51:00

Kiderült: ennyi pénz csorgott vissza Garancsi Istvánnak a Fehérvár FC-ből

A szeptember 30-ai határidőig a Fehérvár FC Kft. is leadta a tavalyi évre szóló éves beszámolóját, ezek alapján nemcsak a reklámbevételek derültek ki, hanem az is, hogy mennyi folyt vissza a közvetlen tulajdonos anyacégének.

A 444.hu korábban már felhívta a figyelmet, hogy a két évvel ezelőtt az Európa-liga csoportkörébe jutó klub 2018-as, éves árbevétele meghaladta a 10 milliárdot, amiből 5,1 milliárd volt a szponzor- és reklámpénz. A következő év már nem nem volt ennyire sikeres a pályán, de az összbevétel alig csökkent. 

A belépőjegyekből kevesebb folyt be, de a szponzori és reklámbevételek 7,7 milliárdra emelkedtek a korábbi valamivel több mint 5 milliárd forint után.

Ezen kívül van még egy érdekesség: a Fehérvárnál végeredményben 3,78 milliárdos nyereség jött ki év végén az előző évi 3,8 milliárd után.

Két év leforgása alatt már igen tetemes profitot tudott termelni a fehérvári focicsapat, ennek ellenére osztalékot továbbra sem fizetett ki magának a tulajdonos, a Futball-F Kft. Ellenben ahogy a 2018-as tevékenység nyomán, úgy 2019-ben is újabb milliárdokat csorgatott vissza a Fehérvár FC Kft. a közvetlen tulajdonosnak, a Futball-F Kft.-nek, mely egy jelentős összeget utal vissza a saját anyagcégének a Futball Invest Kft.-nek (ennek közvetlen tulajdonosa már Garancsi István) - írta az mfor.hu.

2009 és 2015 között nem ment olyan jól a klubnak, mint most, így a tulajdonos kénytelen volt rengeteg pótbefizetést végrehajtani, amik leapasztották a cég saját tőkéjét. 

Mindösszesen 5,47 milliárd forint tőkepótlást hajtott végre Garancsi István a cégek láncolatán keresztül. Ebből a 2018-as eredménynek köszönhetően 2,5 milliárd forintot fizetett vissza a Fehérvár FC Kft., 2019-ben pedig 2,87 milliárd forintot - derül ki a most közzétett kiegészítő mellékletből. Egészen pontosan a saját tőkén belül a lekötött tartalék sorról tűnt el ez az összeg "pótbefizetés" visszautalása jogcímen - emelte ki a lap. 

A nemzetközi szereplés, a megnövekedett büdzsé és profit lehetővé tette, hogy Garancsi István visszacsorgassa azt a pénzt, amit korábban a Fehérvár FC-be tolt bele, hogy a tőkepótlással megmentse a csapatot és a céget. 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink