Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-30 20:06:00

Upor: "olyan, mintha egy hosszú rémálomból engednének ki, anélkül, hogy annak vége szakadna"

A leköszönő rektor-helyettes szerint már érte fenyegetés az SZFE-t.

Ma van az utolsó napja a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) lemondott vezetésének, holnaptól sztrájkba lépnek az oktatók. Az egyetemfoglalás 30. napja tart. Közben új kancellárt nevezett ki az SZFE élére az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma. Szarka Gábor ezredes, a korábbi honvédelmi miniszter volt kabinetfőnöke tölti be csütörtöktől a pozíciót, akit a diákok kedden nem engedtek be az épületbe.

Upor László úgy érzi magát, mintha „egy hosszú rémálomból engednék ki, anélkül, hogy a rémálomnak vége szakadna”. A Színház- és Filmművészeit Egyetem leköszönő rektor-helyettese marad tanárként az intézményben, ahogy a többi lemondott vezető is, de mint azt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában mondta, ez még sok mindenen múlik, például, hogy morális lesz-e a helyzet.

Szerinte maximális jóhiszeműséggel mindig az adott helyzetből próbáltak kihozni a legjobbat, nem gondolja, hogy nagyon sok hibát elkövettek volna. Hozzátette, hogy nem volt lehetőségük valóságos tárgyalásokba merülni.

„Ez már régóta az idegek háborúja” – fogalmazott. Elképzelése szerint egy állóháború alakul ki az egyetemen, ahol bár „az erő a másik oldalon van”, de a diákok vannak otthon.

Arról is szólt a rektor-helyettes, hogy mindenki a saját fegyverével fog fellépni, fenyegetéseket pedig már most is kapnak: az Oktatási Hivatal egy hatósági vizsgálatot kezdeményezett egy egyetem ellen, hogy megnézzék, rendben megy-e az oktatás az intézményben.

A 444 arról írt Csató Kata mesteroktató elmondása alapján, hogy Szarka Gábor találkozóra hívta az egyetem középvezetőit, és közölte velük: ha nem mehet be az egyetemre, akkor nem ír alá semmit, nem lesznek fizetések sem.

Upor szerint erre minden lehetőség megvan, a hallgatók viszont tudnak zsarolni mással. A leköszönő rektor-helyettes szerint az egyetemisták azzal tudnak nyomást gyakorolni, hogy mérhetetlen szimpátiát keltenek a társadalomban.

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink