Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-29 11:43:00

Komjáthi: A kormány azzal segíthetne, ha a kurzarbeitot úgy alkalmazná, ahogy külföldön látni

Az MSZP elnökhelyettese szerint a közmunkások bérét meg kell emelni, a kurzarbeitot pedig úgy kellene alkalmazni, ahogy más országokban teszik, így a munkahelyek megtartása mellett akár a fizetések emelése is szóba jöhetne.

Komjáthi Imrét az ATV Start című műsorában először a választókörökbe delegált demokráciaőrökről kérdezték. Komjáthi azt mondta, a legutóbbi, önkormányzati választáson és 2018-ban is az MSZP tudott a legtöbb választókörbe demokráciaőröket delegálni, és most is azon vannak, hogy legközelebb is minél több legyen, de szerinte ez a többi ellenzéki pártnak is feladata.

A szocialista párt elnökhelyettese ugyanakkor úgy látja, hogy kisebb, vidéki településeken az ott lakók félnek beülni a szavazásokon a helyi "fideszes kiskirály" delegáltjai mellé. Szerinte a mohácsi választás esetében is az látszott - ahol a Fidesz fölényes győzelmet aratott -, hogy autókkal hozták a szavazókat. Ebben az esetben nyilván a megfelelő személyek meg fogjék tenni a feljelentéseket - tette hozzá

Komjáthi úgy látja: minél közelebb leszünk a választásokhoz és minél inkább azt fogják érezni az emberek, hogy van esély váltani, annál "bátrabbak" lesznek.

Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a közmunkások bérét muszáj lesz emelni, erre Komjáthi úgy reagált: "jó reggelt kívánok!" Szerinte ugyanis ők már 2012-ben felhívták a figyelmet arra, vidken milyen rossz a helyzet. Felidézte, hogy 2016-ban 60.800 forint volt a közmunkásbér, szerinte a helyzet azóta sem lett jobb.

Az MSZP elnökhelyettese hangsúlyozta: ők sem a segélyalapú társadalomban hisznek, hanem abban, hogy aki tud és akar, az dolgozhasson. Komjáthi emlékeztetett, hogy 2013 óta azt szorgalmazzák, hogy a közmunkások bére érje el a mindenkori bérminimumot.

Decemberben lejár a bérmegállapodás - Komjáthi szerint erről tegnap este több szakszervezeti vezetővel is beszélt, akik eléggé borúlátóak. Úgy látják, nagyon megosztott lesz a tárgyalási retorika, hogy a béremelésre vagy a munkahelyek megtartására koncentráljanak-e - Komjáthi szerint pedig úgy néz ki, most inkább az utóbbi lesz a fontos. Szerinte a kormány sokat segíthetne azzal, ha a kurzarbeitot úgy alkalmazná, mint ahogy külföldön látni: ha ezt a pénzt megkapnák a cégek, akkor ebből meg lehetne tartani a munkaerőt, és akár bért emelni is lehetne.

A V21 csoport nyilvánosságra hozta a nemzeti minimum programját, erre Komjáthi úgy reagált: az MSZP is letett egy programot az asztalra, amely az elesettekre, a dolgozókra és a nyugdíjasokra is fókuszál. Szerinte a két program közel áll egymáshoz. Úgy fogalmazott: jelenleg "mindenki csiszolgatja a saját programját", és majd azután fognak tárgyalni arról, hogy mit tudnak elfogadni. Komjáthi köszönetet mondott a szakértőknek, akik "ebben az irányban mozognak", majd hozzátette: biztos benne, hogy lesz egy minimum program, és ebben a V21 csoportnak is szerepe lesz.

Orbán Viktor: a közmunkában muszáj lesz bért emelni jövőre

 

atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink