Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-29 20:58:00

Fürjes Balázs: a főváros két kézzel szórja a pénzt

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy 2000 milliárdos lyukat ütött a költségvetésen a koronavírus, amit csak közös teherviseléssel lehet mérsékelni. Szerinte a kormány magán is spórol, a főváros pedig egyes területeken két kézzel szórja a pénzt.

László Imre az Egyenes beszédben mesélt arról, hogy a XI. kerületnek volt egy megállapodása, amely alapján a kormány 1,2 milliárdot adott volna a gyermekorvosi rendelő felépítésére, ezt pedig valamiért nem teljesítették. Fürjes Balázs akkor megígérte, hogy felhívja László Imrét ezzel kapcsolatban- most szintén az Egyenes beszédben elmondta, hogy másnap sikerült rendezni a kérdést, és a gyermekrendelő felépítéséhez a korábban szerződésben vállalt kötelezettségét a kormány teljesíti.

Arra a kérdésre, hogy hol akadnak el a dologok, Fürjes azt reagálta, nem ez a fontos, hanem a budapestiek érdekeinek képviselete.

Október 15-e lesz a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának következő ülése, ami nyár óta húzódik. Fürjes elmondta, hogy ő bízott benne, hogy ősszel vissza fog térni a főváros a tárgyalóasztalhoz. Arra is felhívta a figyelmet, hogy közben az országgyűlés elfogadta a költségvetést, amelyben szerepel, hogy az idei 86 milliárddal szemben 115 milliárd forint lesz a budapesti önkormányzatok működési támogatása. "Talán a főpolgármesternek is kiderült, hogy nem eszik olyan forrón a kását"- mondta Fürjes.

Azt is közölte, hogy az első napirendi pont Karácsony Gergely kérdésére az ún. szolidaritási hozzájárulás kérdése lesz. A 135 leggazdagabb önkormányzat befizetést teljesít a kissebbek és szegényebbek számára, Budapest kapott ebből kedvezményeket- magyarázta az államtitkár.

Karácsony Gergely azt mondta, hotgy 30-35 milliárdos lyukat ütött a kormányzat a költségvetésükön, Fürjes ezzel viszont vitatkozik, hiszen az ország költségvetésén a koronavírus ütött egy 2000 milliárdos lyukat. Az államtitkár szerint ezt csak közös teherviseléssel lehet megoldani.

"Magunkon is rengeteget spórolunk"- mondta, utalva arra, hogy az állami szervektől, minisztériumoktól is vontak el pénzt, valamint fideszes vezetésű önkormányzatoktól is.

Fürjes szerint a főváros két kézzel szórja a pénzt, erre példaként hozta fel azt, hogy a járványhelyzetben a tömegközlekedési eszközök napközben üresen mentek, lehetett volna egy speciális járványügyi menetrendet csinálni, amivel milliárdokat lehetett volna spórolni. A másik ilyen kérdés Fürjes meglátása szerint a Lánchíd ügye, amiben szerepelt, hogy a késlekedés növeli a költségeket, a főváros pedig egy éve halasztja a felújítás megkezdését.

A korábbi megjegyzései miatt vitatott Bíró László mellett kampányol videóban Karácsony Gergely- Fürjes ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy itt komoly sérelem érte a budapestieket. "A Jobbik, a Momentum, a DK, az MSZP és a Párbeszéd állít egy nyíltan antiszemita jelöltet, aki Budapestet is sérti azzal, hogy "Judapestnek" nevezi"- mondta Fürjes, majd megjegyezte, hogy nem hisz Bíró bocsánatkérésében, mivel nem azonnal történt.

Sok dologról kell egyeztetni a fővárosi közfejlesztések tanácsában?

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink