Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-29 12:47:00

DK: El a kezekkel Fekete-Győr Andrástól!

Így reagált a párt arra a hírre, hogy vádat emeltek a Momentum elnöke ellen a 2018-as parlament előtti tüntetések miatt hivatalos személy elleni erőszak miatt.

"Vádat emelt Polt Péter, korábbi fideszes képviselő-jelölt, legfőbb ügyész a Momentum több politikusa, például Fekete-Győr András ellen. Az Orbán-rezsim ugyanúgy próbál most lejáratni ellenzéki politikusokat, mint a DK-s Varju Lászlót, akit a köztévében bántalmaztak a biztonsági őrök" - írták a közleményükben. 

fotó: ügyészség.huFotó: ügyészség.hu

A DK hangsúlyozta, hogy kiállnak az ellenzéki kollégáik mellett. 

"Ami most történik, az a szabad véleménynyilvánítás elfojtására tett jogi kísérlet" - hozzátették azt is, hogy az Orbán-kormány ebben a tekintetben szerintük semmitől sem riad vissza. 

Fekete-Győr András mellett Szarvas Koppány Bendegúz is bíróság elé állhat. A vádirat szerint a politikusok erőszakos magatartásukkal jogszerű eljárásukban akadályozták a rendőröket, akik a létesítménybiztosítási feladataikat emiatt csak megnehezítve tudták ellátni.

Fekete-Győr: Orbán Viktor nemzetbiztonsági kockázat

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink