Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-29 11:00:00

Államtitkár: Majdnem csúcson van a foglalkoztatás

A foglalkoztatottak száma már megegyezik a januári adattal és megközelítette a 2019-es eredményeket, amikor a legmagasabb volt a foglalkoztatás Magyarországon - mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentálva kedden az M1-en.

A KSH keddi közlése szerint augusztusban a foglalkoztatottak átlagos havi létszáma az előző hónaphoz képest 54 ezerrel, 4 millió 514 ezerre emelkedett, a tavaly augusztusihoz képest pedig 18 ezerrel csökkent. A június-augusztusi háromhónapos időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 214 ezer, a munkanélküliségi ráta 4,6 százalék volt.
    
Bodó Sándor szerint a foglalkoztatási eredmények munkaerőpiaci stabilitást tükröznek, hiszen 2010 óta Magyarországon már több mint 700 ezerrel többen dolgoznak, emiatt a mostani válság egy viszonylag jó állapotban lévő munkaerőpiacot talált. Ennek köszönhető, hogy kisebb problémákkal sikerült átlépni ezen a nehéz időszakon - mondta.

    
Kiemelte, hogy a mostani aggasztó egészségügyi helyzetben a védekezés a legfontosabb.

    
A kormány jövőbeni gazdasági lépéseiről pedig megjegyezte, hogy mindazok az intézkedések, amelyek a vállalkozások számára könnyítést jelentenek, illetve azok a lehetőségek, amelyek a foglalkoztatáspolitikai célokat segítik, már készen állnak, a döntésre várnak, és amennyiben a helyzet azt kívánja, el is fogják indítani ezeket.

    
Bodó Sándor elmondta, hogy a válság első időszakában munkahelyvédelmi támogatásokat indítottak, ezáltal segítettek megőrizni azokat a munkahelyeket, amelyek a legnagyobb veszélyben voltak. Ezt követően indultak el a munkahelyteremtő programok. Az államtitkár szerint "valami hasonló módszert érdemes most is követni, hiszen az előző időszakban ez bevált".

MTI

Ajánlom

További belföldi híreink