Kövessen minket a Facebookon

Itthon

2020-09-28 20:15:00

Fordulat az SZFE-sztrájktárgyalásokon? - bizonyos pontokban a fenntartó is lát tárgyalási alapot

Mindenképpen bíróság elé kerül a Színház-és Filmművészeti Egyetem készülő sztrájkja, mert ha a fenntartó alapítvány kuratóriuma ígéretével ellentétben mégsem teszi meg a jogi lépéseket, akkor az intézmény dolgozói lépnek helyettük. Azt mondják, így végre be fog bizonyosodni: jogszerű a sztrájkjuk, ami ellen a bíróság ítéletét követően már senki sem tehet semmit.

28. napja vigyázzák a Színház-és Filmművészeti Egyetem polgárai az iskola épületét, azóta egyre több piros-fehér szalag, felirat, és a támogatókról készült kép díszíti a bejáratot, és a falakat. A sztrájktárgyalás pedig a 6. naphoz ért.

Közben csütörtökön volt egy figyelmeztető sztrájk, ami után a kuratórium bekérte a sztrájkolók névsorát. Lajos Tamás kuratóriumi tag pedig híradónknak azt mondta: bírósághoz fordulnak.

Csató Kata a sztrájkbizottság tagja úgy nyilatkozott: ha ezt a kuratórium csak fenyegetésnek szánta, és mégsem fordul bírósághoz, akkor majd ők megteszik helyettük. „Onnantól kezdve pedig, ahogy kiderül, hogy jogszerűen sztrájkolunk, már senki nem tehet ellenünk semmi” – fogalmazott az SZFE-mesteroktató, aki szerint mindez „iszonyatos” nagy megerősítés lenne mindenki számára afelől, hogy követeléseik, „nem blöffök, és nem is megfélemlítésen alapulnak, hanem komoly szakmailag és jogilag alátámasztott követelések” – magyarázta.

A sztrájktárgyalásokon az álláspontok nem közeledtek egymáshoz, ám Csató Kata egy apró változásról mégis beszámolt. A harmadik tárgyalási napon a fenntartó meghatalmazott ügyvédjétől azt az információt kapták, hogy vannak pontok, amiben a fenntartó is lát tárgyalási alapot. Csatóék kérték, hogy a fenntartó ezeket írásban is fejtse ki, és küldje el, erre azonban egyelőre nem került sor.

Közben a diákok is készülődnek. Szeptember 30-án jár le a jelenlegi vezetőség felmondási ideje, ezért szerda estétől csütörtök reggelig virrasztást tartanak. Késő este meggyújtanak egy lángot, amelyet átvisznek az Egyetem térre, a velük szolidaritást vállaló hallgatókhoz. A láng szerintük az egyetemi autonómiát jelképezi, ami szeptember 30-ával gyakorlatilag kihuny, mivel a követeléseikre nem kaptak választ – mondta híradónknak Gálosi Dóra.

Csütörtökön Lajos Tamás híradónknak mondta el, hogy amennyiben a sztrájkot jogosnak találja a bíróság, ők alternatív oktatást hoznak létre.

Karácsony Gergely főpolgármester viszont úgy nyilatkozott az Indexnek: ha szükséges, a főváros befogadja az egyetemfoglaló diákokat. Szerinte a Merlin Színház lehet az a közösségi tér, ahol helyet kaphatnának. Az egyetem polgárai ugyanakkor azt szeretnék, ha a politika továbbra is távol tartaná magát az ügytől.

Az ATV Híradó kereste a kuratóriumot, ám nem kívántak nyilatkozni.

Mindenképpen bíróság elé kerül a színművészetisek sztrájkja

 atv.hu

Ajánlom

További belföldi híreink